A tihanyi apátság alapítólevele (1055) és a Halotti beszéd és könyörgés (1192-1195) mellett a harmadik legbecsesebb nyelvemlékünk az Ómagyar Mária-siralom, a legrégibb fennmaradt magyar vers nem egészen száz éve került elő az ismeretlenségből, és meglehetősen kalandos utat tett meg mai helyéig, az Országos Széchényi Könyvtárig.
A Wehrmacht már tudatosan pusztított
A mintegy 600 latin nyelvű prédikációban megbúvó, két hasábba írt versre az úgynevezett Leuveni kódexben, 1922-ben bukkantak rá. A sors iróniája, hogy felfedezése, majd fennmaradása a német háborús barbarizmussal függ össze. Az első világháborúban a Belgiumot lerohanó németek támadásakor - máig nem teljesen tisztázott körülmények között - porig égett a már akkor is világhírű Leuveni Egyetem könyvtára. A háború utáni jóvátétel részeként Németországnak vállalnia kellett a kódexgyűjtemény részleges pótlását, ennek keretében vásárolták meg Jacques Rosenthal müncheni antikváriustól a kódexet. A becses kötetet az antikvárius 1910-ben vette Olaszországban - ezért feltételezték, hogy a verset olasz egyetemen tanuló magyar diákok írták bele a kódexbe.
A második világháborúban a Wehrmacht ezúttal szándékosan, előre elhatározott terv szerint semmisítette meg az egyetemi könyvtárat.
Előzőleg azonban egy véletlen során, a későbbi feldolgozás szándékával pár kéziratot és kódexet - köztük a Leuveni kódexet is - egy vastag falak között lévő fémszekrénybe zártak el, s csak a romok eltakarítása során derült ki, hogy ezek a relikviák túlélték a pusztítást.
Nagy nehezen sikerült megszerezni
A vallon-flamand ellentétek a nagy hírű, 1425-ben alapított egyetemet sem hagyták egyben, 1968-as kettéválásakor a kódex a francia nyelvű Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem tulajdonába került. A könyvtár kettéosztásában egyszerű elvet követtek: a páros katalógusszámú darabok az egyik, a páratlanok a másik intézményé lettek.
A mindenkori magyar kormányzat 1923-tól igyekezett megszerezni a becses kulturális ereklyét. Miután kitűnt, hogy mi csak a flamand könyvtár számára tudunk értékes csereanyagot felkínálni, Muzslay István professzor, a leuveni Collegium Hungaricum igazgatója elintézte, hogy a kódexet ismét a Leuveni Egyetemi Könyvtár vehesse állományába. Hosszas tárgyalások után végül egy csereegyezmény révén a Leuveni kódex 1982-ben tért haza.
Az eredetileg két kötetből álló kódex prédikáció-ciklusokat tartalmaz. Az egykori első kötetben az egyházi év vasárnapjait és ünnepeit végigkísérő beszédek, a második részben a szentek ünnepeire, a nagyböjti időre és különböző alkalmakra készült prédikációk és vázlatok kaptak helyet. A latin szövegek túlnyomóan XIII. századi olasz és francia dominikánus hittudósok által írt beszédek, ebből következtettek arra, hogy a kézirat dominikánus használatra készült.
A mi Magyarországunk
A két kötetet a XV. században az alsó-stájerországi Pettauban (ma a szlovéniai Ptuj) kötötték újra. A város a hazánkból Itáliába vezető legfontosabb szárazföldi út mentén feküdt, amelyen gyakran közlekedhettek magyar domonkos barátok. Az újrakötést megelőző magyarországi használatról nemcsak a magyar szövegek, hanem egy tartalommutató is tanúskodik, amely az Ómagyar Mária-siralomra is utal.
Az egyik Szent Domonkosról szóló prédikációban az ismeretlen, bizonyára magyar szerző hazánkról, mint a "mi Magyarországunk"-ról (nostra Hungaria) emlékezik meg.
A kódex első ismertetője a fiatalon elhunyt Gragger Róbert, a Humboldt Egyetem magyar intézetének első igazgatója, a berlini Collegium Hungaricum létrehozója volt. Mai ismereteinket mindenekelőtt Vizkelety András kutatásainak köszönhetjük. Nem tudjuk pontosan, mikor keletkezett a magyar nyelvű líra első darabja, azt is csak körülbelül, hogy mikor írták le - az bizonyos, hogy a XIII. század utolsó harmadában, valószínűleg az 1290-es években. Nyelvészek a stíluselemzésekből arra következtetnek, hogy maga a költemény a lejegyzése előtt mintegy fél évszázaddal születhetett.
Kiemelt kép: Ráfael Csaba /MTI
