Hiába követelték a svéd üzletfelek a Gellért Szállóban a ketchupot, akkor még nem ismerték itthon, pedig Európa egy része addigra évek óta egy örkényi házaspártól vásárolta a paradicsomszószt.
Aranyifjúból kitartó üzletember
Az első magyar ketchup sztorija egy igazi kalandregény, amelyben a leleményességé a főszerep. A történet főszereplője Reiter Albin, aki aradi gyerekként előszeretettel úszta át a Marost, majd a társaság anekdotázó középpontjaként remekül kártyajátékozott, teniszezett és három hét alatt tanult meg magától zongorázni. Gyakran előfordult, hogy a társaságával egyik háztól a másikhoz átvonulva, Albint zongorástól lovas kocsira tették, ahol ő menet közben is filmdalokat játszott. Trianon azonban kifogott az aranyifjún, lebukott a tiltott határátkelésen és csak másfél évnyi, román homokbányában lehúzott kényszermunka után kezdhetett új életet. Elvett egy szorgalmas, sváb asszonyt, Jusztikát, akivel fél évszázadot éltek le boldogságban örkényi kertes házukban.
Mivel Albin kereskedelmet tanult, rögtön meglátta a potenciált a ketchupban, amit egy amerikai cimborája mutatott meg neki.
Ha egyszer egy üzlet beindul
A mintaszószból rögtön termékmintákat és ajánlatokat küldtek svéd, svájci és cseh nagykereskedelmi cégeknek, és a svédek haraptak rá elsőként, mivel a kiváló minőségű magyar paradicsomsűrítmény remekül passzolt a helyi tradicionális hideg halsalátákhoz. A gondos északiak ráadásul laborvizsgálatokkal is összehasonlították a Rex névre hallgató ketchupot a legnagyobb, általuk már ismert márkákkal, és a magyar változat nyert, ezért Albinéknak hirtelen rengeteg megrendelésük lett.
Ehhez viszont még több paradicsomsűrítményre lett volna szükség, amit Albinék leginkább a hatvani konzervgyárból próbáltak beszerezni, de ők nem adtak nekik. Ekkor lépett közbe a magyar állam, a háború küszöbén kiszimatolva a potenciálisan beáramló svéd koronákat. Tehát a Magyar Nemzeti Banknak pont nemes valuta kellett, úgyhogy 117%-os export támogatást adtak az örkényi paradicsomfeldolgozó üzemnek, és ment a telefon a hatvani gyárnak is, hogy adják szépen oda a paradicsom-alapanyagot Albinéknak. Beindult a heti egy vagonos, azaz 15 tonnás ketchup-export, megelőzve ezzel a nagy amerikai versenytársakat. Az örkényiek még nem is tudták, mi az a ketchup, de öt éven belül háromszáz embernek ez jelentette a megélhetést, ahogy nőtt a több hektárossá duzzadt üzem.
Hüledezés a Gellért Szállóban
Ekkoriban Magyarországon még nagyjából senki nem hallott a ketchupról, és hotelekben sem volt elterjedt. Ezért volt is nagy álmélkodás, amikor Albin svéd üzleti partnerei Budapestre jöttek, és a Gellért Szállóban követelték a ketchupot a vacsorájukhoz, de hiába hívatták a főpincért, ő sem tudott számukra ilyen szósszal szolgálni. Ekkor indult be a forgalmazás itthon is. Az üzlet hiába virágzott, a háború közbeszólt: 1944-ben a svédek felajánlották a gyártás Svédországba helyezését és egy 25%-os profitrészesedést, de Albin nem fogadta el, annyira szerette az itthoni életét.
A háború közbeszól
A közeledő orosz front elől Németország felé menekültek az utolsó pillanatban Jusztika svájci rokonaihoz, de bíztak a hazatérésben. Ami be is következett, de eléggé elkeserítő látvány fogadta őket: a ház jóformán megsemmisült, benne a zongorával, könyvtárral, a menekülés előtt nem sokkal beszerzett, ultramodernnek számító vákuumos besűrítő készülékekkel, sőt, még a három vagon előre elkészített ketchupot is megették az orosz katonák. Az első sokk után megpróbáltak beilleszkedni a megváltozott viszonyok közé: Albin főkönyvelő lett a helyi Földműves Szövetkezetben, Jusztika pedig zenetanár az örkényi iskolában. Néhány évtizeddel később azonban a házaspár ismét a paradicsomszószhoz nyúlt.
Az örökség
Reiter Albin unokaöccse, Dobóczky András 70 év kihagyással újraélesztette – szintén a feleségével együtt – a márkát, megtartva az eredeti receptet, üveget és emblémát. A világéletében közkedvelt Albin bácsi ugyanis neki ajándékozta a féltve őrzött receptet, amikor András végzett a Műegyetem élelmiszeripari gépész szakán. Akkoriban mondjuk nem izgatta a dolog, mert máshol tartott a karrierjében (András lett például a Pizza Hut első magyarországi igazgatója, de volt a Magyar Franchise Szövetség elnöke is). 50 évesen azonban, amikor a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskolában tanított élelmiszeripari technikusokat, a helyi tanüzemben kipróbálta az örökségül kapott pontos receptet, és az eredmény ledöbbentette.
