Észak-Európa és a Baltikum jelentős hatalmának számított Svédország a XVII. században, és a környező államok a svéd befolyás erősödésére azzal válaszoltak, hogy korábbi ellentéteiket félretéve szövetségre léptek. A nagy északi háborúnak is nevezett konfliktussorozat nyitányán az orosz-lengyel-szász-dán szövetség abban reménykedett, hogy az 1697-ben, mindössze 15 évesen trónra kerülő XII. Károly svéd király ellen könnyebb dolguk lesz.
Keservesen csalódniuk kellett, az ifjú uralkodó ugyanis kora egyik legnagyobb hadvezérének bizonyult, aki a jól képzett svéd hadsereg élén nemcsak zseniális taktikai húzásaival, hanem néhol már vakmerőségbe hajló személyes bátorságával is gyorsan nevet szerzett magának.
Miután 1700-ban Narvánál tönkreverte Nagy Péter cárt, a következő években meghódoltatta Lengyelországot, illetve Szászország jelentős részét is.
Elutasította a kompromisszumot
A kompromisszumkészség azonban finoman szólva sem tartozott Károly erényei közé, így hiába ajánlott Oroszország előnyös békét, a svéd király inkább egy Moszkva elleni hadjárattal gondolta lezárni a vitás kérdéseket. Az 1707 végén induló hadművelet azonban súlyos nehézségekbe ütközött.
Az orosz "felégetett föld" taktika miatt a svédek állandó utánpótlási gondokkal küszködtek, majd 1708-1709 fordulóján a kontinens egy évszázada leghidegebb tele is lecsapott rájuk.
Amikor aztán Károly 1709 tavaszán Poltava ostromába kezdett, serege már felére fogyatkozott, ráadásul lőporhiány miatt még az ágyúit sem tudta bevetni. Péter meglátta a lehetőséget, és bő kétszeres számbeli fölényben lévő hadseregével az erőd felmentésére indult. Korábbi találkozásaikból tanulva azonban kellő óvatossággal járt el Károllyal szemben. Roham helyett megerősített tábort, majd egy ideiglenes erődítményekből épült láncot is épített a két sereg közé.
Bátor volt, de vesztett
A svéd király az ostrom közben kapott sebe miatt - szokása volt a fütyülő golyók között sétálgatva szemlézni a hadi helyzetet, és ezúttal ráfizetett - lábra sem tudott állni, de tábornokaival mégis a támadás mellett döntött. A svédek rohama 305 éve, június 28-án, hajnalban indult, de egy óvatlan felderítő miatt elvesztették a meglepetés előnyét, és ugyan bátran harcoltak, de délre a fölényben lévő oroszok már bekerítéssel fenyegették őket.
Károly és megmaradt katonái dél felé menekültek, de itt a sereg nagy részét újra bekerítették, így a király néhány emberével menekült a török fennhatóság alatt álló Moldvába, ahonnan III. Ahmed vendégeként - más értelmezésben foglyaként - Isztambulba került, és öt évig nem is tudott visszatérni Svédországba.
Az ütközet a svéd nagyhatalom korának lezárulását jelentette, Lengyelország és a balti népek viszont hamarosan rájöhettek, hogy cseberből vederbe kerültek, amikor a Nagy Péter modernizálta Oroszország kezdte erejét fitogtatni a régióban. A csata magyar vonatkozása, hogy a szétszóródott svéd seregből sokan álltak be harcolni Rákóczi kurucai közé, illetve az is, hogy a hazafelé tartó Károly átlovagolt Magyarország területén, ahogy erre a budapesti Váci utcában látható tábla is emlékeztet.
