Az olaszok legyőzésével (45-38) döntőbe jutott a magyar férfi kardválogatott a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon vasárnap. A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat az irániak felett aratott könnyed győzelem után sokkal nehezebb feladatott oldott meg, pont azt a mumusát verte meg, akiktől a tavalyi vb-elődöntőjében kikaptak..

Szatmári és Szilágyi megnyerte első asszóját Luca Curatoli és Luigi Samele ellen, majd Gémesi két tussal alulmaradt Enrico Berrével szemben, de a magyarok így is 15-13-ra vezettek az első kör után. Szatmári továbbra is magabiztos volt, Gémesi viszont 9-4-re kikapott Curatolitól, közben egy alkalommal

az olasz erősen eltalálta őt a szegycsontján, úgy, hogy el is tört a pengéje.

Az asszó után a vezetőedző, Decsi András néhány szót váltott Gémesivel, majd jelezte, hogy csere lesz, és Decsi Tamás áll be. Előbb azonban még Szilágyi 6-2-re verte Berrét, ezzel visszavette a vezetést (30-27). Decsi jól tudott beszállni a mérkőzésbe, szép tusokkal kezdett és bár később akadt gondja, végül így is döntetlenre hozta Samele elleni párharcát, amivel sokat segített a csapatnak. A lelátón felhangzott a biztatás, majd Szatmári folytatta jó sorozatát: Berre ellen is nyert a többi között olyan tussal, amelyet parádés védés után ért el a pást végére szorulva. Szilágyi 40-35-nél ment fel a pástra és 5-3-ra verte Curatolit.

Szatmári András: A kardválogatott akkor vív kiemelkedően, ha Szilágyi Áronnak és nekem is napom van

A 27 év után 2017-ben egyéni világbajnok címet szerző kardozó példaértékű szeretettel és tisztelettel beszél sportágáról, mestereiről és a magyar tradíció jelentőségéről. Interjú.

Szatmári a világbajnokság előtt azt nyilatkozta honlapunknak, hogy a férfi kardcsapatnak akkor van esélye a vb-döntőbe jutásra, ha neki és Szilágyinak is "napja van", azaz nagyon elkapják a fonalat, és csapat harmadik tagja sem betlizik. Nos erre volt szükség, ráadásul megspékelve,

a lehető legnehezebb módon úgy, hogy nem is az előre nevezett harmadik ember, hanem sérülése miatt a negyedik, az olaszok ellen csereként nevezett Decsi hozta egyetlen asszóját parádésan. Igazi csapatmunka!

Erre erősített rá Gémesi Csanád is, aki úgy fogalmazott:

Az olaszok ellen Áron és Szatyi extrát hozott. Azért csapat a csapat, hogy ha valamelyikünknek nem megy, legyen, aki segít. Most nekem nem ment, de Tomi nagyot vívott."

Sportszerűen elismerte, nem azon múlt a második asszóban elszenvedett veresége, hogy az olasz pengéje eltalálta a szegycsontját, és emiatt rövid ápolásra is szorult.

A magyarok a kiírás szerint 18.50-kor a világbajnoki címvédő dél-koreaiakkal mérkőznek az aranyéremért. Az ázsiaiak formáját jelzi, hogy az elődöntőben 45-22-re leiskolázták az Európa-bajnok németeket.

A női tőrözők már korábban kiestek a legjobb 16 közül nem jutottak a nyolc közé és sajnos meglepetésre ugyanez a sors jutott a férfi párbajtőrözőkre is. Az újdonsült világbajnoknak, Siklósi Gergelynek, se Rédli Andrásnak nem ment, és sajnos Berta Dániel sem tudott annyit hozzátenni, amennyi kellett volna, így simán kikaptak Ukrajnától. Mindez azért sajnálatos, mert így elúszott a tuti olimpiai kvalifikáció, csak a vilgranglista alapján tudja mindkét csapatunk elérni, hogy 3-3 magyar vívó legyen ott Tokióban a két fegyvernemben.

(Kiemelt képen balról jobbra: Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szilágyi Áron és Szatmári András - a CSAPAT Fotó: MTI/Czagány Balázs)

Vívó-vb, férfi kard csapatverseny

Szombat:
a 32 között:
Magyarország-Vietnám 45-31
a 16 között:
Magyarország-Egyiptom 45-32
vasárnap:
negyeddöntő:
Koreai Köztársaság-Románia 45-34
Németország-Oroszország 45-43
Magyarország-Irán 45-29
Olaszország-Georgia 45-33
elődöntő:
Koreai Köztársaság-Németország 45-22
Magyarország-Olaszország 45-38


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!