Ha most sem téved a nagy francia jós, 2024 semmivel sem lesz vidámabb év, mint az idei vagy a korábbiak.

Ahogy az év vége felé közeledünk, minden esztendőben megjelennek Nostradamus jóslatai a következő időszakra vonatkozóan.

Michel de Nostredame több mint 450 éve megjelent Les Prophéties című könyvében számos olyan előrejelzés található, ami az évek során beigazolódott – vagy legalábbis sokan szeretik úgy olvasni, mintha beigazolódott volna. A francia filozófus 2024-re is jósolt, a Daily Star ebből szedett össze párat.

III. Károly lemondása

A brit lap természetesen elsőként említette, hogy a II. Erzsébet rekordhosszúságú uralkodása után trónra kerülő fia, III. Károly a francia jós szerint kifejezetten rövid ideig lesz az Egyesült Királyság élén. Fotó: Aaron Chown - WPA Pool/Getty Images[/caption]

Nostradamus szerint Károlyt 2024-ben elűzik a trónról, értelmezője szerint legalábbis erre utal egy sora: „A szigetek királyát erőszakkal űzik el... helyébe olyan kerül, akin nincs ott a királyi jel”. Mario Reading, elemző és a The Nostradamus Prophecies című könyv szerzője szerint ez azt jelentheti, hogy a király önként mond le a trónjáról, miután elszaporodnak a személyét és Kamilla királynét érő támadások. Hogy mit jelent az, hogy utódjának nem lesz „királyi jele”, egyelőre nem tisztázott, lévén az öröklésben őt követő fia, Vilmos herceg nagyon is királyi sarj.

Tengeri háború

A 2022 óta tartó orosz-ukrán háború és az idén októberben kirobbant és elhúzódni látszó izraeli-palesztin konfliktus után az utolsó dolog, amire a világnak szüksége van, egy újabb háború – márpedig Nostradamus szerint ez vár az emberiségre, nem is kicsi. Fotó: VCG/VCG via Getty Images[/caption]

Próféciájában azt írja: „A vörös ellenség elsápad félelmében, rettegésbe sodorva a nagy óceánt.” Ahhoz nem kell nagy értelmezési tehetség, hogy (Európa szemszögéből) vörös ellenségnek lássuk Kínát, az elemzők szerint pedig az óceán említése azt sugallja, hogy az Egyesült Államok és Kína viszonya az Indiai-óceánon mérgesedhet el.

Klímakatasztrófa

Azt már minden, a témával foglalkozó kutató tényként fogadja el, hogy a francia tudós a saját korában még nem létező klímaválságot igen pontosan jósolta meg az emberiség jövőjére nézve. Katasztrófákkal is fenyegetett már – a világban körülnézve mindenki eldöntheti, mennyire lett igaza. Fotó: Getty Images[/caption]

A jövő évre tekintve Nostradamus azt írja: „A száraz Föld még kiszáradtabb lesz, és nagy áradások lesznek”. Erre akár azt is lehet mondani, hogy nincs benne sok újdonság, de ha hozzátesszük, hogy próféciája szerint „nagyon nagy éhínség lesz a pestishullám miatt”, akkor arra következtethetünk, hogy egy nagyobb szőkőár vagy épp egy tartós szárazsághullám miatt komoly éhínség alakulhat ki a világ bizonyos részein.

Új pápa

Nostradamus az előző és a mostani pápa kapcsán is sok mindent „eltalált”, ezért különösen izgalmas az a jóslata, hogy

Fotó: Vatican Media via Vatican Pool/Getty Images[/caption]

„A nagyon idős pápa halálával egy jó korú rómait választanak meg” – írja a francia filozófus. Arról viszont nincs közmegegyezés, hogy a „római” jelzővel csak az egyház központjára utal, vagy arra, hogy 1978 óta először ismét olasz lehet a katolikus egyház feje.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!