Ahogy korábban megírtuk, nagy többséggel, az európai jobboldal képviselőinek támogatásával fogadta el az Európai Parlament a macedón jogállamiságról szóló jelentést. Elfogadták azt a módosító javaslatot is, amely felszólítja a magyar kormányt a Gruevszki-ügy mielőbbi tisztázására.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/159003-215858-1728163943-101795-983834-1543524607-d-mti20170329009-1-e1543523508379.jpg)
Ujhelyi István, az Európai Parlament szocialista képviselője csütörtök este Facebook-oldalán tette közzé a szavazás dokumentumait, amin látszik, hogy szavaztak a fideszes EP-képviselők.
Ahogy Ujhelyi is írja, a jegyzőkönyv első részén látszik, kik szavazták le a módosító javaslatot, illetve kik szavaztak a teljes szöveg elfogadása ellen. Mindkét névsorban fideszes nevekkel találkozhatunk.
Nekik fontosabb volt Orbán sötét barátsága egy korrupt elítélttel, mint Magyarország tisztessége. Így állunk
- írta az MSZP-s politikus.
Emlékezetes, hogy Gruevszkinek éppen arra hivatkozva adtak menedékjogot, hogy Macedóniában nem a jogállami normáknak megfelelően hozták meg a bírósági ítéletet.
Ehhez képest az Európai Parlament macedón országjelentésének 23. pontja szerint
az EU üdvözli a felelősségteljes kormányzás, az elszámoltathatóság és a szabad médiakörnyezet előmozdítása, az átláthatóság javítása és a nyilvános információkhoz való hozzáférés javítása érdekében tett erőfeszítéseket.
Kiemelt kép: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs