A hódmezővásárhelyi Fidesz nem szavazta meg a rokonok kizárását az önkormányzati közbeszerzésekről - idézi a polgármesteri hivatal közleményét a Telex.

Az ügy előzménye, hogy a város polgármestere, Márki-Zay Péter a Partizánnak adott interjújában elmondta, hogy egy tavaly decemberi közbeszerzést a sógornője férje, Fonay Tibor cége nyerte el, mert ők adták a legjobb ajánlatot. "Nem örültem neki, nem tudtam róla előzetesen, és tudtam, hogy természetesen támadás lehet belőle" - mondta Márki-Zay, aki állítása szerint kifejezetten kérte rokonát, hogy ne pályázzon, ő mégis beadta az árajánlatot.

"Ebben a helyzetben nekem azt kellett mérlegelni, hogy szabályosan megtagadhatom-e ennek a szerződésnek az aláírását." A szabályozás szerint ezt nem tagadhatta meg, és az önkormányzat anyagi érdeke is az, hogy a legkedvezőbb ajánlatot nyújtó céggel kössön szerződést.

Az ország legszigorúbb korrupcióellenes szabályzatát vezetné be

Azonban Márki-Zay ezen változtatni akart, ezért péntekre véleményező közgyűlést hívott össze, hogy módosítsák a város közbeszerzési rendeletét úgy, hogy ne fordulhasson elő, hogy a rokona kapjon önkormányzati megbízást. A polgármesteri hivatal pénteki közleménye szerint "a Fidesz helyben ugyan támadta a polgármester rokonának nyílt versenyben, nagy árkülönbséggel elnyert kisösszegű tervezési munkáját, mégsem volt hajlandó részt venni a javaslat vitáján, így előzetes nyilatkozatukkal szembemenve megfutamodtak a szavazástól. A közgyűlésen Márki-Zay Péter hosszasan sorolta a Fidesz helyi és országos, Orbán Viktor vejéhez, apjához, Lázár János családjához kötődő túlárazott, irányított, feltűnően korrupciógyanús pályázatokat."

A javaslat vitáját elnapolták, ugyanis Márki-Zay a Fidesz meghallgatása nélkül nem akart döntést hozni ebben a kérdésben. A polgármester a közgyűlés után azt írta a Facebook-oldalán, hogy:

Az ország legszigorúbb korrupcióellenes szabályzatát terjesztettük ma a közgyűlés elé, de a Fidesz megfutamodott: nem merték megszavazni, hiszen ezzel Orbánt és Tiborczot, Lázárt és rokonait, saját magukat is el kellett volna ítélniük.

"Lázár János mindig is gyáva volt a nyilvánosság előtt megvitatni adózott jövedelmével megmagyarázhatatlan gazdagodását, irányított beszerzéssel helyzetbe hozott strómanjait, a fideszes rokonokkal és pártemberekkel felduzzasztott önkormányzatot, vagy a nyilvános hazugságait a politikai üldözöttekről és a keleti vakcinákról" - írta Márki-Zay.

Fidesz: ócska színjáték

A Fidesz helyi szervezete reagált a pénteki közgyűlésre. Azt írták: "Márki-Zay Péter ócska színjátékában nem vesznek részt". Szerintük a polgármester a közgyűléssel csak azt akarja elfedni, hogy saját sógorának adott többmilliós önkormányzati megbízást.

"A tények azonban tények: Márki-Zay a saját haverját nevezte ki milliós fizetésért önkormányzati főtanácsadónak, akivel azonnal egy baráti cégnek akarták átmutyizni a 100 milliós városi tömegközlekedést. Az összes őt támogató helyi pártvezető ma zsíros önkormányzati állásban van, a közvetlen támogatóit felügyelőbizottságok, valamint a városi cégek élére ültette. A városháza kifizetőhellyé vált, miközben az önkormányzati bérlakásban élőket sarcolják, a nyugdíjasok juttatásait elveszik, és minden lehetséges módot kihasználnak a díj- és adóemelésre, pénzbehajtásra" - idézi a párt helyi szervezetét a Telex.

Szerintük a polgármester azzal bizonyíthatná, hogy komolyan gondolja a korrupció elleni fellépést, ha visszavonná a sógorának adott közbeszerzést. "Ha esetleg erre nem találna megfelelő jogi lehetőséget, azt javasoljuk, hogy a közbeszerzés lezsírozásához hasonlóan, a vasárnapi ebéd mellett beszélje meg a sógorral, hogy lépjen vissza."

Kapcsolódó

Ingyenes lesz a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

A városkártyával rendelkező helyiek márciustól ingyen használhatják a buszokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!