Az idei Super Bowlt a Kansas City nyerte egy emlékezetes meccsen, ám ahogy az ilyenkor lenni szokott, a félidei show már a celebvilág nagyjairól szólt, valamint azokról a reklámokról, amik vetítési idejéért hatalmas pénzeket fizetnek a nagy cégek. A Jeep ezúttal új terepjáróját mutatta meg a nagyközönségnek, amihez az Idétlen időkig című filmklasszikust, na meg annak főszereplőjét, Bill Murray-t vették segítségül. A Jeep-reklám egy nap alatt átugrotta a 40 milliós megtekintést YouTube-on, aminek a cég marketingesei nagyon örülhettek, mert az eddigi legnézettebb videójuk 2,1 milliós nézettséget hozott.

Murray nem az a tipikus sztáralkat, vörös szőnyeges eseményeken is szökő évente vagy annál is ritkábban látni, de talán pont ez teszi őt annyira érdekessé, hogy külön weboldalt is létrehoztak a vele kapcsolatos történetekre. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

Majdnem Vasember lett belőle

Murray még a hetvenes évek végén tűnt fel az akkortájt indult, szkeccseiről elhíresült Saturday Night Live-ban, ahol Emmy-díjas alakítást mutatott a tévénézőknek, később pedig olyan mozifilmekkel is befutott, mint a Golfőrültek, a Szellemirtók vagy a számos díjjal kitüntetett Elveszett jelentés, és a már említett Idétlen időkig is. Murray teljes életművét nem nézzük most át, elégedjünk meg annyival, hogy Golden Globe-ot és BAFTA-díjat is kapott több mint negyven éves pályafutása során, filmjei pedig olykor tízszeresen térülnek meg a mozikban. Murray-t a komikusi vénája miatt kedvelték az emberek, azonban a civil életében sem hazudtolja meg magát: temérdek furcsa dolgot csinált az elmúlt évtizedekben, kezdve azzal, hogy 2000-ben az ügynökét egy üzenetrögzítőre cserélte, oda várta a neki szánt forgatókönyveket. Tavaly nyáron, új filmjének, a Jim Jarmusch rendezte A holtak nem halnak meg egyik sajtóeseményén szóba is került a dolog.

Volt egy vezetékes telefonom, ami csak csengett és csengett. Végül felvettem, de úgy, hogy azt kérdeztem, ki a fasz hív ilyen sokáig. A vonal másik felén lévő pasi elmondta, hogy egy ügynök és nagyon sajnálja, de ezért, meg ezért hívott. Elmondtam neki, hogy ha nem válaszolok a telefonhívásra, az azért van, mert nem akarok. Egyszerűen nem vagyok már olyan fegyelmezett. Megértem, hogy ez a dolguk, hogy érjék el Bill Murray-t a telefonon. Semmi más feladatuk nincs. Ezért én hátrébb léptem, kiköttettem a telefonomat és hangpostára váltottam

- mesélte és mint kiderült, nem naponta, hanem van, hogy hetente, havonta hallgatja meg, ki kereste meg bizonyos ajánlatokkal. 2015-ben megjelent egy önéletrajzi ihletésű könyv róla, amit Robert Schnakenberg írt, és a címe The Big Bad Book of Bill Murray: A Critical Appreciation of the World's Finest Actor lett. Ebből kiderült, ha Murray-nek tetszett egy ajánlat, forgatókönyvet kért faxon a saját irodaszerboltjába.

A lassú üzenethallgatás miatt ugyanakkor temérdek A-listás szerepről lemaradt. Ilyen volt A Vasember és a Szörny Rt. főszerepe is, valamint a Coen-testvérek produceri munkássága alatt forgatottTapló télapó is. Az Airplane!-ről (amiről hosszabban itt írtunk) is megvolt a véleménye: mikor megkapta a szkriptet, tudta, hogy működni fog, mégsem tudott azonosulni a benne lévő dolgokkal, így visszadobta a megkeresést.

Akaratán kívül is show-t csinál

Murray elég sokáig alkoholproblémákkal küzdött, a felesége többi között emiatt nyújtott be válókeresetet 2008-ban. A dolognak némi "vicces vetülete" is akadt, merthogy elég sok részegségről szóló sztorija van a színésznek, az egyik leghíresebbnek egy golfkocsihoz is köze van: még 2007-ben Stockholmban járt egy golfmeccsen, ahol a kelleténél többet ivott és elkötött egy golfkocsit, amivel száguldozott a városban. Később elmagyarázta, hogy a golftorna partija után hat-hét embert is hazafuvarozott a mini négykerekűvel, és lényegében buszsofőrt játszott. Miután a svéd rendőrök észrevették, nem nagyon akart megállni, végül vért vettek tőle, és így derült ki, mennyi alkoholt fogyasztott.

Ruhamárkája is van

A Golfőrültek című filmje eléggé testhezálló volt számára: imádja a golfot, emiatt jár tornákra. Sőt, külön ruhacége van, ahol golfruhákat lehet vásárolni. Némelyik darab annyira jó, hogy igazából utcai viseletnek is beillik. ITT bővebben írtunk róla.

Évekkel későbbi az a sztori, ami David Letterman utolsó late-night showjához kötődik: Murray volt a legelső és a legutolsó vendége a showmannek, a fináléban pedig elég sokat ivott a színész. Elég sok vodkát elfogyasztott a jókedvnek köszönhetően, másnap viszont az MSNBC egyik beszélgetős műsorába is behívták, csakhogy annyira másnapos volt (esetleg még mindig spicces), hogy leesett a székről.

Megmagyarázta:

Az utolsó Letterman Showt csináltuk, aztán elmentünk kajálni, ahol osztriga, rozé, vörösbor és kacsa is volt.

2014-ben egy legénybúcsút trollkodott szét Charlestonban, amikor egy nagyobb férficsoport ugyanott bulizott, ahol ő vacsorázott. Először italt küldtek neki, mikor észrevették őt, de visszautasította, majd beszédet szerettek volna hallani tőle, ám a színész erre is nemet mondott. Végül csak elvállalta a szónoklatot, és a következőt tanácsolta a vőlegénynek.

Ha azt hiszed, megvan az igazi, vidd el egy világ körüli útra. Menjetek oda, ahová nem könnyű eljutni és ugyanolyan nehéz kijutni. Ha visszajöttök a reptérre, és landoltatok, te pedig még mindig szereted, azonnal vedd el a reptéren

- mondta, a dologról videófelvétel is van. 2019 októberében St. Andrewsban járt egy golftornán, itt ellátogatott egy helyi pubba, ahol egy srác házibuliba hívta. Murray elment, ivott, sőt karaokézott is a társasággal. Mikor rájuk hívták a rendőrséget, kiment dumálni a jarddal, hogy minden oké, lejjebb veszik a zene hangerejét.

Gyűjtik az őrült történeteit

Sok évvel ezelőtt elindult egy városi legenda Murray-ről, hogy egy étteremben odasétált egy férfihez, majd kivett egy darab sült krumplit a tányérjából, azzal a mondattal: "Úgysem fogja neked senki elhinni". Ennek apropóján indult el a billmurraystory.com weboldal, ahol ezeket a sztorikat gyűjtik össze az emberek. Mint írják, nehéz szelektálni, melyik igaz és melyik kitaláció, de azért akadnak egyértelmű bizonyítékok, például fotókkal alátámasztva. Ilyen a sült krumplis, amiről többen is beszámoltak már, volt, aki képpel bizonyította igazát.

Íme néhány:

  • Egy dél-karolinai esküvői fotózáson odasétált egy párhoz, majd beállt pózolni.
  • Több mint tíz évvel ezelőtt St. Andrewsban járt egy golftornán, ahol két norvég lány elhívta bulizni, ő pedig partizott, a végén meg elmosogatott.
  • A Charleston RiverDogs baseballcsapat szurkolója, egy alkalommal beszaladt az esőzés miatt a pályát takaró fehér ponyvára, majd ugrált rajta egy kicsit, így szórakoztatva a közönséget.
  • Egy Tony nevű férfi osztotta meg ezt a sztorit: a '90-es évek elején önkéntes volt egy golftornán, ahová Murray-t is meghívták. Ő elment, majd egy gyerek autogramot akart tőle kérni, ezért papírt és tollat adott a színésznek. Utóbbi elvette a papírt, majd beleharapott, mondván, autogramot nem ad, csak fognyomot, olyan amúgy sincs senkinek a világon.
  • Egy Crystal nevű nő nyaralási sztoriját mesélte el: a babájával nézett farkasszemet Murray, azután pedig közös képet lőttek.
  • Pár éve a fia, Homer nyitott egy bárt Brooklynban, ahová Murray is beállt a nyitónapon pultozni, viszont akármit is rendeltek, ő mindannyiszor tequilát töltött a vendégeknek.

Offline

Utolsó két filmje a horror vonalon mozgott: folytatást kapott a Zombieland, aminek első részében egy apróbb szerepben tűnt csak fel, a Zombieland: A második lövésben pedig ismét felkérték hülyéskedni kicsit. Ezután következett a korábban már említett A holtak nem halnak meg című mozi, amiben elég sok kikacsintás volt: többször utaltak rá, hogy egy filmben szerepelnek, ahol Murray nem, de a másik főszereplő (a Star Wars miatt extra népszerű) Adam Driver megkapta a teljes forgatókönyvet. Ezen kívül Murray életkora is folyamatosan vicc tárgya volt. Ebben szerepelt még Selena Gomez is, aki lupuszbetegsége után ekkor állt először kamera elé.

A cannes-i filmfesztiválon mindketten megjelentek, merthogy bemutatták a horrorfilmet, és az internet azon kezdett tanakodni, hogy a vörös szőnyegen Murray mit súgott az énekesnő fülébe. Gomez aztán elárulta egy late-night show-ban: "Csak hülyeségeket beszélt. Azt mondta, jól nézel ki ma este. Aztán visszafordult és megkérdezte honnan is jöttem. Mindig ezt csinálja. A sajtótájékoztatókon ütögetni szokott dolgokkal. Vicces, egy nagy gyerek".

Fotó: Tony Barson/FilmMagic

A dolog nagyot ment a közösségi médiában, és hogy megértsük a mögöttes tartalmát: a színész Golden Globe-ot érő Elveszett jelentés című filmje pontosan így végződik, ott Scarlett Johansson fülébe súg valamit. Murray amúgy nem kedveli a közösségi médiát, hiába alakult ki ott kultusz körülötte az elmúlt évtizedekben.

Az egyetlen bajom, hogy az emberek mindent dokumentálni akarnak, ahelyett, hogy megélnék a pillanatot. Egy nap partizni voltam, ahol a lemezlovas remekül játszott. Nem tudtál úgy táncolni, hogy a fiatalok ne kapták volna elő a telefont azzal a szöveggel, »Videózzuk le, ahogy táncolunk!«.

Bár nem a TLC-nek dolgozunk és nem vagyunk médiumok, egy biztos: ha Murray egyszer feltűnik az Instagramon, abban egész biztosan nem lesz köszönet.

Kiemelt kép: Andreas Rentz/Getty Images for GQ


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!