Négy héttel elhalasztják Új-Zélandon a parlamenti választást a koronavírus-járvány elleni intézkedések részeként, a fertőzöttek száma ugyanis annak ellenére emelkedik, hogy Auckland vesztegzár alá került. Ezt Jacinda Ardern miniszterelnök jelentette be hétfőn, miután tárgyalt a nagy pártok vezetőivel. Azt viszont kizárta, hogy - akár ha a vírushelyzet fokozódik - újabb időpontra tolják el a voksolást.

A döntésből Ardern akár rosszul is kijöhet, hiszen a járványt kormányának első körben nagyon hatásosan sikerült kezelnie. Az országban március közepén-végén jelent meg a vírus, ám április végére már sikerült is legyőzni, az élet visszatérhetett a normális kerékvágásba, újra megteltek az éttermek és a stadionok is. Több mint száz napig nem regisztráltak olyan fertőzöttet, aki az ország területén kapta volna el a vírust. A sikeres védekezés miatt pedig Ardern népszerűsége kilőtt az űrbe.

Visszatérés

A múlt hét elején még minden rendben volt, aztán szerdán négy összefüggő esetet regisztráltak. Jelenleg 90 aktív esetet tartanak nyilván, miután keddre újabb 12 beteget regisztráltak. Ebből 69 tagúra bővült az az aucklandi csoport, amelynek tagjai nem bevitték az országba, hanem ott kapták el a koronavírust. Összességében egyébként az ötmilliós Új-Zélandon 1643 esetről tudni, és mindössze 22-en haltak meg.

Ugyanakkor az új-zélandi kormánynak ki kell derítenie, hogy mit rontottak el, és sokat veszíthet azon, ha "jelentős mértékű figyelmetlenség, a laza szabályozás vagy a hibás véghezvitel vezetett ide" - mondta a Massey Egyetem politológia professzora, Richard Shaw a New York Timesnak.

Auckland kikötője. Fotó: Hannah Peters /Getty Images

Derült égből karantén

Egyelőre kérdéses, hogy mi történhetett most, hiszen Új-Zéland szigetország. Az egészségügyi szakemberek ezrével végzik el a teszteket a repülőtereken és más bemeneteli pontokon, így a 32 karanténlétesítményben és egy fagyasztottélelmiszer-raktárban. Az egyik elmélet az, hogy importált fagyasztott termékekkel juthatott be a vírus az országba, több fertőzött ugyanis a raktárban dolgozók közül kerül ki. A másik verzió szerint a hazatérő utazókat fogadó karantén-létesítményeknél kell keresni a forrást, és a szintén a második, de sokkal komolyabb járványcsúcsát élő Melbourne-ből hurcolták be újra Új-Zélandra a koronavírust. Azt ugyanis kizárják a szakértők, hogy ott volt az országban folyamatosan, csak eddig nem vették észre.

Mindenesetre Ardernnek komoly döntéseket kellett hoznia:

  • vesztegzár alá került az 1,7 milliós Auckland,
  • fokozták a tesztelést és komoly kapcsolatkövetési nyomozásba kezdtek a hatóságok,
  • és sokan karanténba kerültek.

Keményen és korán belekezdeni, még mindig ez a legjobb módszer

- mondta Ardern, az egyszer már bevált megoldásukról. Ráadásul az első járványhullám óta a kontaktkövetési és tesztelési potenciáljuk is megnövekedett.

A korai közbelépés azt jelenti, hogy Ardernt délután 4-kor értesítették egy lehetséges pozitív esetről, amikor egy maszkokat gyártó üzemből tartott a főváros felé. Negyed 10-kor már sajtótájékoztatót tartott az ottani tisztifőorvossal, hogy elmondják, egy család négy tagjánál pozitív lett a teszt, és egyikük sem járt a tengerentúlon. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy másnaptól Auckland vesztegzár alá kerül. Kiderült, hogy a családtagok már nagyjából egy hete észlelték magukon a tüneteket, és azóta egy náluk régebben megfertőzöttet is találtak a hatóságok. De azt, hogy ki volt az első beteg, egyelőre nem tudni.

Fotó: David Rowland /AFP

Halasztás

A járványkezelés eredményeinek köszönhetően májusra Ardern lett az elmúlt száz év legnépszerűbb miniszterelnöke: 20 százalékpontot javítva majdnem 60 százalékon állt egy közvélemény-kutatás szerint. Ugyanakkor egy másik felmérés arra jutott, hogy a megkérdezettek 60 százaléka a választás elhalasztását is támogatja.

Ez már csak azért is elkerülhetetlen volt, mert az egy hónapos kampány előtt, hétfőn fel kellett volna oszlatnia magát a parlamentnek. Arról nem is szólva, hogy a többi nagy párt is erre kérte Ardernt, hiszen a legnagyobb várost, Aucklandet érintő vesztegzár akadályozza a kampányolást. A voksolás időpontjáról egyébként a kormányfő dönthet.

Az Ardern Munkáspártjával koalíciót alkotó Új-Zéland az Első (NZ First) párt vezetője, egyben miniszterelnök-helyettes Winston Peters, a múlt héten javasolta a halasztást Ardernnek, az ellenzéki Nemzeti Párt irányítója, Judith Collins pedig azt mondta, egészen a jövő évre tolná a választás időpontját. A szavazás a törvény szerint legkésőbb november 21-én lehetne, de ezt a parlament háromnegyedének a támogatásával felül lehet írni.

Collins arra hivatkozott, hogy előbb rá kellene jönni a vírus újbóli kitörésének okára, de valószínűleg az is befolyásolja álláspontját, hogy jelenleg nem sok esélyük lenne Ardern ellen, a Munkáspárt nagy előnnyel vezet a felmérésekben. A következő évig viszont még sok minden történhet, a járvány is elharapódzódhat, ami miatt Ardern és pártja esetleg meggyengülhet.

Kiemelt kép: Hannah Peters /Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!