10 milliárd forint. Közel ennyi pénz sorsáról nem döntöttünk 2021-ben, pontosabban nem döntött az adózók körülbelül fele. De hogyan is jön ki ez a matek? A jövedelmünk után személyi jövedelemadót fizetünk, ez tiszta sor. Tesszük ezt mi vagy például teszi a munkáltatónk utánunk. Aztán minden évben eljön május elseje után május 20., ameddig is be kell nyújtanunk, vagy el kell fogadnunk a NAV által előkészített, az előző évre vonatkozó adóbevallásunkat. És itt jön a csavar a történetben: ugyanis az elfogadás mellett az adónk 1 1 százalékénak sorsáról is dönthetünk. Mi dönthetjük el, hogy azzal milyen szervezet munkáját támogatjuk. És miért fontos, hogy döntsünk a pénzünkről? Mutatjuk!

· Az adó 1% felajánlása nem kerül plusz pénzbe, mindössze két percet vesz igénybe.

· Minden évben csak egyszer élhetsz ezzel a lehetőséggel, május 20-ig.

· Azt hiszed, hogy az a "kicsi" nem számít? Tudod, mennyi az a kicsi? Egy átlagos felajánlás értéke több mint 5000 Ft volt tavaly. Gondolj bele, ha már 100 ember felajánlja az adója 1%-át, akkor az legalább 500 000 forint támogatást jelent a kiválasztott szervezetnek.

· Most arra gondolsz, hogy te év elején megkaptad az adóvisszatérítést, így neked nincs is mit felajánlani? De bizony van! Ezzel a lehetőséggel azok is élhetnek, akik visszakapták a személyi jövedelemadójukat.

· Tavaly az adózók fele, azaz hárommillió ember nem döntött erről a pénzről, így mások döntötték el, hogy mi történjen azzal. Ugye, te nem tartozol közéjük?

· Ha minden adózó rászánna két percet arra, hogy felajánlja adója 1%-át, akkor közel 20 milliárd forint jutna el összesen a civil szervezetekhez, alapítványokhoz, támogatva ezzel társadalmi munkájukat.

Most már kattintanál a felajánlásra, de ötleted sincs, kinek adhatod?

Van egy szívügyed, egy fontos dolog, ami mellett mindig kiállsz? Akkor keress egy olyan civil szervezetet, ami a te szívügyedért dolgozik. Ha neked például fontos, hogy minden gyereknek megadasson a felhőtlen gyerekkor, akkor a Bátor Tábor tökéletes választás. Ők súlyosan, krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak nyújtanak életre szóló élményeket a kórházakban, az élményterápiás táborokban, és már az iskolákban is érzékenyítő foglalkozásokat tartanak.

Ismerd meg őket közelebbről:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!