Az Országgyűlés Sajtóirodájának közlése szerint az őszi parlamenti ülésszak kezdetétől tovább korlátozzák az újságírók jogait az Országházban. Korlátozzák a felvételek készítésének lehetőségeit és a sajtó munkatársainak mozgását az épületen belül, olvasható a Demokratikus Koalíció vasárnapi közleményében.

Szigorítják az újságírókra vonatkozó szabályokat a Parlamentben

Nem készíthető majd felvétel a plenáris üléstermet övező folyosón.

Mint írják, Gyurcsány Ferenc, a párt frakcióvezetője levélben fordult Kövér László házelnökhöz, hogy a sajtó munkatársait megillessék mindazok a jogok, amik a demokratikus berendezkedésű országokban kijárnak kollégáiknak.

Lehet, hogy a fideszes országgyűlési képviselőknek van okuk bujkálni az újságírói kérdések elől, mi, európai magyarok viszont úgy gondoljuk, hogy a sajtó munkatársainak joguk van kérdéseket feltenni, akkor is, ha azok bizonyos politikusoknak esetleg kínosak

- áll a közleményben.

Gyurcsány: Amikor először visszaírtatok, hogy jól van, bástya, nagyon meglepődtem

Győrből a videót hányan láttátok? - kérdezte a DK elnöke Szegeden, ahol fiatalokkal beszélgetett politikáról és a saját hibáiról is. Riport.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!