Kövér László pénzbírsággal büntette Gyurcsány Ferencet, akit már az Országgyűlés június 14-ei ülésén is figyelmeztetett, hogy bekiabálásainak, illetve az őt bíráló megjegyzésének fegyelmi következménye lesz.


Most a Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán tudatta, lett is. Ezt írta.

Azt mertem a házelnök szemébe vágni, hogy szégyen, hogy ilyen elnöke van a Háznak. Erre ő most ezért pénzbírsággal büntetett. Sekély a kéj - mondhatnám.

Gyurcsány Ferenc szerint aki csak így tudja megvédeni nem létező tekintélyét, annak nincs mit védenie.

Az ellenzéki politikus "otromba politikai komisszárnak" nevezte Kövér Lászlót, akinek azt ajánlotta,

élvezze az utolsó hónapokat, amíg még bitorolhatja az általa megtestesített primitívség ezt a jobb sorsra érdemes közjogi posztot.

A bejegyzésből az nem derült ki, milyen összegre büntette Kövér László a DK elnökét, ám az állami hírügynökségnek elküldött házelnöki döntés szerint

Gyurcsány Ferencet egyhavi tiszteletdíjának megfelelő összegre, mintegy 2,4 millió forintra büntette.

Kövér László szerint Gyurcsány Ferenc magatartása kirívóan zavaró volt, közbeszólásával pedig "az ülésvezetés kifogásolását is megvalósította".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!