Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy a győri Jedlik Ányos Szakközépiskolában egy 17 éves diák többször is megszúrt egy tanárnőt, amikor kiderült, hogy hármas lett a dolgozata.

Az RTL Híradónak az egyik diáktárs azt mondta, hogy a társa azért szúrt, mert szerinte az 51 éves tanárnőnek nem jók a tanítási módszerei. Azt is hozzátette, hogy az egész osztálynak már régóta konfliktusa van a tanárnővel, de azt nem sejtették, hogy a társuk emiatt bántaná is az asszonyt. Állítása szerint néhányan tudtak is arról, hogy társuk késsel jár iskolába.

hirdetés

A Blikk névtelenséget kérő informátora, aki látta a történteket, azt mondta: minden rendben ment, semmi előjele nem volt annak, mire készül a fiú.

"Osztályfőnöki helyett fizikaóra volt, A. jelentkezett, hogy kiviheti-e a füzetét, és amikor kiért az asztalhoz, azonnal szúrt. Egy másik diák szedte le a tanárnőről."

A fiú ezek után beült a tanári székbe, ott is várta meg, hogy kiérkezzenek a rendőrök. Bilincsbe verve vitték el őt, diáktársait egykor hazaküldték.

A tanárnőt eszméletlen állapotban szállították a közeli kórházba. Szerencsére stabil az állapota, nincs életveszélyben, megfigyelés alatt tartják. Több késszúrás érte, egyebek mellett a hátán, de sérült az alkarja is, amelyet később műteni kell.

A támadó ellen a rendőrség emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Mint írták a közleményben: a fiatalt elfogták, előállították és kihallgatták.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt mondta a Blikknek, hogy üdvözölnék, ha konfliktuskezelést is tanítanának a pedagógusoknak. Ez nagyon fontos lenne azért, hogy tudják, hogyan reagáljanak, ha provokálják őket.