A debreceni drukkereket megütötték és lefújták paprikasprayvel.


Pénteken debreceni szurkolókat támadtak meg Kisvárdán a kézilabda mérkőzés után. "A találkozó után a helyi biztonságiak megütöttek egy cívisvárosi szurkolót, többeket pedig lefújtak paprikaspray-vel" - írta a Haon.hu.

Egy sértett a lapnak elmondta, hogy egyedül ment ki a csarnokból, mikor egy rendező odalépett hozzá, és megütötte.

A többi szurkoló próbált tájékozódni, hogy mit történt, de a debreceniek szerint a "válasz" az volt, hogy a rendezők nagyjából egy méterről lefújtak mindenkit paprikasprayvel, majd kimentek a csarnokból.

Elmondásuk szerint voltak a helyszínen rendőrök, de nem avatkoztak be, bár utána segítettek, mentőt hívtak, és vigyáztak arra, hogy ne legyen újabb rendbontás.

Öt embert vittek kórházba, ellátásuk után feljelentést tettek a rendőrségen.

A szurkolók szerint nyíregyháziak voltak a rendezők.

A Kisvárda Master Good SE az alábbi közleményt adta ki:

"Sajnálattal értesültünk a 2019. március 8-án játszott Kisvárda Master Good SE–DVSC-Scaeffler női kézilabda-mérkőzés lefújását követő eseményekről, amikor a vendégszurkolók kerültek összetűzésbe a biztonságiakkal. Amellett, hogy sajnáljuk a történteket, klubunk el is határolódik attól, hiszen a biztosítási és rendvédelmi feladatok nem egyesületünk illetékessége alá tartozik, hanem az általunk megbízott, külsős biztonsági szolgálathoz. Egyúttal azt is cáfoljuk, hogy a hazai szurkolók kerültek volna összetűzésbe a debreceni tábor tagjaival, ilyenről szó sem volt. Úgy értesültünk, hogy a rendőrségi vizsgálat megkezdődött, magunk is kíváncsian várjuk annak eredményét. A sérülteknek ezúttal is mielőbbi felépülést kívánunk, a vendégtábornak pedig sok olyan mérkőzést, amelyeken olyan hangulatot teremtenek, mint pénteken is – írja hivatalos honlapján a kisvárdai klub."



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!