A fúzióból létrejött böngésző egészen új oldalról közelíti meg az netes keresést. Igaz, már most látszanak a korlátai is.


Összefog egymással a ChatGPT által világszerte ismertté lett Open AI és a Microsoft, hogy egészen új szintre emeljék az internetes keresést – számol be a BBC és a Qubit.

A cég kedden hivatalosan is bejelentette, hogy létrehozzák a Bing kereső új verzióját (ennek neve egyelőre csak „új Bing”), amivel a Google keresőjének legnagyobb konkurenciája akarnak lenni, egyszersind forradalmasítanák az internetes keresés fogalmát.

„A verseny ma elkezdődött” – fogalmazott Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója. Kiemelte:

Nem említette név szerint a Google-t, de nem volt nehéz felismerni a keresőóriást olyan kritikus mondatokban, mint például: „Az esetek 40 százalékában az emberek rákattintanak egy keresési találatra, és azonnal visszatérnek a kereséshez. Ez azt jelzi, hogy valami nem működik. Mi alkalmazkodunk a keresőhöz, ahelyett, hogy fordítva lenne. A keresés felhasználói élménye nem változott semmit az elmúlt 20 évben.”

A Bing ezentúl részletesebb válaszokkal válaszol a keresési lekérdezésekre – nem csak webhelyekre mutató hivatkozásokkal. A felhasználók cseveghetnek is a bottal, hogy jobban személyre szabják lekérdezéseiket. További kontextusfüggő válaszok jelennek meg a keresőoldal jobb oldalán. Ezzel folyamatosan tovább lehet szűkíteni és pontosítani majd a találatokat. Az új Binget beágyazzák a cég Edge nevű, egyelőre közepesen népszerű böngészőjébe is.

A bejelentés egy nappal azután történt, hogy a Google felfedte saját új chatbotja, a Bard részleteit. Ezzel hatalmas harc indult meg a mesterséges intelligenciák piacán, ami szakértők szerint várhatóan ezek további pontosságát és hatékonyságát fogják eredményezni.

Hogy mit tud az új Bing jelenleg, arról több videót is közzétettek. Az egyikben azt kérdezték, mit lehet csinálni egy kisgyerekkel kartondobozból, műanyag palackból, papírból és madzagból? A Bing szerint kartongitárt, madáretetőt vagy műanyag virágot, és az útmutatóhoz is ad linkeket.

Ezen kívül a Bing egyelőre hasonló dolgokat csinál, mint amit a ChatGPT-n már "megszokhattunk": edzéstervet ajánl, útitervet készít egy londoni utazáshoz vagy gyerekmesét ír egy kutyáról, aki a Holdon él – írja a Qubit.

Kitértek ugyanakkor arra is, hogy a technológiának egyelőre vannak erős korlátai is. Mivel a keresők mostantól saját szavaikkal válaszolnak a felhasználók kérdéseire, és nem generálnak forgalmat találataikon keresztül az egyes oldalaknak, az súlyosan érintheti a médiavállalatokat. Másfelől a Bing a teljes nyilvános internethez hozzáfér, ami miatt felmerül a lehetőség, hogy adott esetben pontatlan vagy hamis találatokat ad. Ezeket kiszűrhetjük, ha alaposan utánajárunk a kapott eredményeknek – ezzel azonban a kiindulóponthoz értünk, és a keresés tulajdonképpen nem lett megbízhatóbb, mint korábban volt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!