Száz felett van már a halálos áldozatok száma, mintegy kilencszáz sebesült van kórházakban, közülük körülbelül hatvanan súlyos vagy életveszélyes állapotban.


Legkevesebb hetven izraelit gyilkoltak meg az iszlamista Hamász Izraelbe behatoló egységei az izraeli mentőszolgálat közlése szerint.

Az övezet menti izraeli településekre behatoló fegyveres iszlamisták vérengzést hajtottak végre a civil lakosság körében, a helyi média szavaival "mészárlást" rendeztek a sivatagi techno zenei esten részt vevő fiatalok körében.

A Hamász fegyveresei az övezettel szomszédos Beeri kibuc ebédlőjében ötven túszt tartottak fogva még a késő délutáni órákban is, Ofakimban pedig két terrorista egy családot annak lakásában. Az izraeli hadsereg egységei jelen vannak az övezettel szomszédos huszonkét településen, fokozatosan átfésülik őket, és állításuk szerint felül tudnak kerekedni a Hamász fegyveresein.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy a támadásra válaszul harci repülőgépek tucatjai támadják a Hamász hadállásait a Gázai övezetben, és lezárták az övezet melletti utakat a forgalom elől. A haditengerészet pedig videófelvételeket tett közzé arról, hogy megsemmisítette a Hamász fegyvereseinek több olyan motorcsónakját, amelyen be akartak hatolni Izrael vizeire. Becslésük szerint így többtucatnyi fegyverest öltek meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!