Földi László, a kormánymédia egyik legfoglalkoztatottabb volt hírszerzője, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt a vonalat erősíti, amely szerint a "túnyomórészt férfiakból álló" szexpartin lebukott Szájer Józsefet titkosszolgálati akció áldozata lett.

Ő azonban hozzátett a történethez olyat is, ami más kormányzati magyarázatokból általában kimarad. Szerinte ugyanis Szájerről

„minden titkos­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közösségeket látogat.”

Ezt az állítását többször is megerősítette a lapnak. A Bosszú Brüsszelből című interjúban kifejti azt is, hogy „vélhetően egy hasonló körökben mozgó ismerőse – megbízást teljesítve – egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megengedett létszám felett jelentek meg, tehát a jogszabályok megsértése azonnal megvalósult.”

Szerinte ha elfogadjuk, hogy nem tudott az ecstasy tablettákról, akkor azokat valaki becsempészte a táskájába. Ahogy fogalmaz, „aki ismeri a titkosszolgálatok működését, annak világos, mi történt”. Szerinte a magyar és lengyel uniós költségvetési vétó magyarázza az időzítést is.

hirdetés

Szerda este Földi a Hír TV-ben egyenesen úgy fogalmazott:

„A rajtütés szervezői arra fókuszáltak, hogy magyar érdekeket sértsenek.”



hirdetés