Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója a lapban adott interjúban azt valószínűsíti, Szájer József egy titkos­szolgálati akció áldozata lett. Földi László szerint a politikus célszemély volt. A Magyar Nemzet kérdésére az egykori hírszerző azt mondta, a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom jó alkalom volt, hiszen Szájer Józsefről számára teljesen nyilvánvalóan

minden titkos­szolgálat tudta, hogy a nemi identitását tekintve hová tartozik, milyen közösségeket látogat. Vélhetően egy hasonló körökben mozgó ismerőse - megbízást teljesítve - egyszerűen elhívta a buliba. Az összejövetelen a megengedett létszám felett jelentek meg, tehát a jogszabályok megsértése azonnal megvalósult.

Mivel Szájer József próbált elmenekülni, a kijárási tilalmat megsértette, ha elfogadjuk, hogy nem tudott a tablettákról, akkor

a tiltott szereket valaki beletette a hátizsákjába.

A lap felvetésére, hogy ez csak spekuláció Földi László azt feleli, aki ismeri a titkosszolgálatok működését, annak világos, mi történt, ezt erősíti, hogy egy ilyen akcióra a politikának rá kellett bólintania.

Hiszen, mint már említettem, Szájer nemi identitása hosszú évek óta minden titkosszolgálati szerv előtt ismert tény volt.

Az akció időzítése, a kiszivárogtatás számára teljesen egyértelművé teszi, a magyar-lengyel vétó miatt csalták lépre Szájert, hogy jelezzék,

vigyázat, sokat tudunk rólatok.

Földi László szerint Szájer József nem igazán volt zsarolható, mert minden társszerv tudott róla.

Nyugat-Európában a homoszexualitás inkább sikk, mint elítélendő dolog. De az adott körülmények között, a járvány miatt meghozott szigorítások miatt a politikus törvénysértéseket követett el, ami alkalmas volt a karaktergyilkosságra.

A magyar hírszerzés, az Információs Hivatal (IH) felelősségéről úgy vélte, nem lehet tudni, milyen információik voltak, figyelmeztették-e politikust, de a jelenlegi kiélezett politikai viszonyok mellett még akár a baráti társszervek is felléphetnek az ország érdekei ellen és lesz törekvés újabb kényes ügyek kiteregetésére.

Kapcsolódó

Szájer kilépett a Fideszből, Orbán megszólalt az ügyben

A lemondott képviselő cselekedete nem elfogadható, és nem védhető, mondta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!