Megszűnt a NER. Arra, hogy az önkormányzati választás eredményének értelmezésekor ez a mondat leírható, kevesebb esély volt, mint Borkai Zsoltnak A hét embere-díjra a Vasárnapig fideszes polgármester voltam nevű klubban.
Ám az ellenzék minden várakozást felülmúlóan szerepelt az önkormányzati választáson. Karácsony Gergely megnyerte Budapestet, az álomverziójukat messze túlteljesítve elhoztak huszonháromból tizennégy budapesti kerületet, a megyei jogú városokban realizálták az összes esélyüket, hiszen tíznél több ellenzéki győzelemről élő ember nem beszélt előzetesen.
Miért beszélünk a NER végéről?
Fontos leszögezni, hogy a NER vége nem a Fidesz uralmának vége. Sőt a vasárnapi választás megmutatta, a kormánypárt továbbra is brutálisan erős, simán behúzná az országgyűlési választásokat, a megyei közgyűlésekben pedig dermesztő marad a dominanciájuk.
Csakhogy a monolit - Török Gábor kifejezésével - hatalomgyár feltételezi a végtelenül asszimetrikus helyzetet, az erőforrások teljességének birtoklását, a végtelen lojalitási láncok működtetését, azt a helyzetet, hogy iszonyúan költséges nem fideszesnek lenni az orbánizmusban. Ez a fundamentum veszett el, amikor Budapestet megszerezte az ellenzék, és mellé tette az ország legnagyobb városai közül Miskolcot, Pécset, Szombathelyt, megtartotta Szegedet, és győzött Tatabányától Bajáig számos városban.
Ezek ugyanis nem egyszerűen vezetőváltások. A városházák mini, helyi NER-eket működtettek: a lojális emberek vezették a cégeket, a helyi média éppúgy üzemelt, mint az országos propagandagépezet, a Fideszhez lojális vállalkozók nyerték a közbeszerzéseket, a teljesítményt és a tehetséget bármikor legyőzte a hűség.
Hogy shakespeare-i vagy House of Cards-ra hajazó fordulat-e, az vita tárgya lehet, de a jelek szerint az történt, hogy egy orgiás mulatozás feszítette ki a magyarok elé ezeknek a helyi NER-eliteknek, polipoknak a képét. A Borkai-videón ugyanis azt láttuk, hogy
a közhatalmat gyakorló polgármester együtt szexszel azokkal a vállalkozókkal, akiknek üzleti hasznot hajt közhatalmi pozícióban hozott döntéseivel, hogy aztán a vagyont együtt éljék fel.
Ettől a korrupt és végtelenül erkölcstelen gyakorlattól akartak szabadulni sokfelé. Ennek azonban szükséges és mindenekelőtti feltétele volt Budapest megszerzése. Karácsony Gergely pedig - az új ellenzéki stratégiának is köszönhetően -végrehajtotta a küldetést.
A demokratikus tanulás dicsérete
Ez a siker olyan emblematikus, ami nélkül sokkal kisebb jelentősége lenne a miskolci vagy a szombathelyi diadalnak. A nemzet fővárosában a tét óriási volt: a létező ellenzék valójában all-int játszott, utolsó utáni esélyét kapta meg.
Az EP-választások után nyilvánvaló volt, hogy a fővárosban több ellenzéki szavazó van, mint Fidesz-támogató. Ha az élesben először tesztelt ellenzéki összefogással, a legnépszerűbb ellenzéki politikussal, a létező legkedvezőbb terepen alulmaradtak volna, az a halál utáni halál paranormális állapotát idézte volna elő.
Hogy ez nem történt meg, annak minimális sikerkritériuma volt az együttműködés. Történelmi távlatban rövid, az ellenzéki szavazó számára felfoghatatlanul hosszú idő alatt tanulták meg az antiorbánista erők a választási rendszerhez való alkalmazkodást, s tették fontossági sorrendbe politikai céljaikat. Mostanra idomultak a többségi elvhez, előállították a választóknak a képletet, minek nyomán a legtöbb helyen egy az egyben mérkőzhettek a kihívók a fideszesekkel. Az utolsó, ám eddig nem használt fegyverüket is bevetették - és ez működött.
Ráadásul a tanulás nemcsak a stratégia választásában és alkalmazásában mutatkozott meg, hanem sok más területen is. Elsősorban fegyelemben, azaz nem egymásnak ártottak a kampányban, hanem az ellenfélnek, nem a szivárogtatási, hanem a választási versenyt akarták megnyerni.
Telitalálat, tökéletes demokratikus innováció volt az előválasztás, amely úgy szűkítette a jelöltek számát, hogy közben hozzájárult a győztes demokratikus legitimációjának megteremtéséhez, tematizált, előkészítette a kampányt, miközben politikusokat is termelt (Kerpel-Fronius Gábor kerületi képviselő lett, de alighanem viszi feljebb is).
Újdonság volt, hogy sokan megértették, nem a médiában zajlik a politika: több helyi kampány is iszonyatos munkát végzett, nyerhetetlennek tudott körzeteket húztak be az ellenzékiek Újbudától Józsefvárosig. A lelkes aktivisták, a közösségépítés, a pultozás elhozta a sikert, amivel hozzájárulhatnak a kontraszelekció megállításához.
Hogy politikai munkával lehetett győzni, az egyúttal megmutatta azt, amit minden politikával foglalkozó embernek amúgy is mindig tudnia kell:
a választók bölcsek.
És kell látniuk alternatívát, munkát, erőt, hitet ahhoz, hogy rábízzák valakire a kormányzást. Még akkor is kell, ha közben az ellenfél besegít, mint tette azt a Fidesz Borkai Zsolt mutatványával.
Borkai és a valóság legyőzte a propagandát
Pedig ha a választók csak propagandát fogyasztanak, nem is tudtak volna az ügyről. A Fidesz megint az igazság és a valóság szemérmetlen tagadását választotta taktikának. Ez egészen komikus helyzeteket teremtett. A választás előtti napon megjelent Magyar Nemzetben Ballai Attila főszerkesztő A valóság pártján című vezércikkében nincs leírva Borkai neve, Bayer Zsolt publicisztikájában sem, miközben a címlapos interjú alcíme szerint Tarlós szerint Borkainak mennie kell. Azaz egy az újság szerint nem létező ügy miatt kell mennie a saját jelöltjük mondása alapján egy másik fideszesnek. Micsoda világot építettek, hogy ezek a helyzetek nem feszítik szét a tudatokat.
Mindenesetre a Fidesz úgy gondolta, ha a propaganda negligálja a botrányt, akkor az nem létezik. Ehhez képest nyilvánvaló volt, hogy a Borkai-ügy mindent kitakar. Ám a Fidesz ezt nem vette tudomásul: noha hosszú ideje azzal turnézik, hogy a valóság pártján van, ezért sikeres, most azért veszített, mert valóságtagadása tökéletes vakságba fordult. Az olvasottsági adatok egészen világosan mutatták, szélsőségesen intenzív az érdeklődés az ügy iránt.
Ami pedig ennél is beszédesebb volt: a Google adatsora.
Idehaza is kiadták Seth Stephens-Davidowitz sikerkönyvét, a Mindenki hazudik című kötetet, amelyben a szerző következetesen érvel amellett, hogy valójában a Google-keresések és más hasonló adatbázisok vihetnek közelebb az emberi szándékok, tudások, vélemények megismeréséhez, mert egyébként mindenki hazudik. Mást mond, mást mutat, mint amit gondol valójában, mint aki valójában. Ugyanakkor a keresővel mindenki őszinte. Azaz a közvélemény-kutatások helyett az adatok segíthetnek megismerni a valóságot. Ezúttal például úgy ugrott ki Borkai Zsolt a keresettek mezőnyéből, hogy szinte követni sem lehetett.
Azaz világos volt, hiába hallgat a propaganda, a választó megtalálja majd az ismeretet, amire szüksége van a döntéshez. Pedig a Fidesz pedig biztos volt most is abban, legyőzheti az igazságot, és ebben olyan hajthatatlanul hitt, hogy a korrekció lehetőségét is elmulasztotta.
Nem a győztesnek, hanem a tisztességesnek van igaza
Ezért pedig nagy árat fizetett. Nyilván megbecsülhetetlen, mekkora kárt okozott a Borkai-ügy a pártnak, de az biztos, hogy nagyon nagyot. Mert Rogán Antal, Tiborcz István, Habony Árpád is megjelent abban a videóban: az ellenzék által majd évtizede mesélt történet a Fidesz erkölcstelenségéről és korruptságáról hirtelen tökéletes, bizonyító erejű filmes megjelenítést kapott. A Fidesz-maffiáról szóló narratíva képregénye eljutott a választók többségéhez.
A nyilvánosság megértése szempontjából is érdekes tanulság, hogy évekkel ezelőtt feltárt ügyek kaptak újra jelentőséget és az újságírók által soha nem remélt súlyt azzal, hogy a videó szereplőit azonosították, és immár megfoghatóvá vált a hálózat fölépítése, valamint a NER-elit erkölcstelensége. Az egyelőre számomra például érthetetlen, miért követte sokkal kisebb olvasói érdeklődés a kispesti szocialisták mocskos és védhetetlen ügyét. Az viszont egy Magyarország-pszichológia óra tárgya lehetne, hogy Borkai és a kispesti fehérporos, Lackner Csaba egyaránt győzött, miközben tisztességesebb emberek veszíthettek miattuk.
De az erkölcstelenségükkel tüntető politikusok közül sokat elhajtottak a választók: mennie kellett a ferencvárosi parkolási botrány főszereplőjének, Bácskai Jánosnak (IX. kerület), Láng Zsoltnak (II.), akinek az édesanyja segített növelni a telkét, a várnegyedből pedig elbúcsúztatták a kedvezményes lakásosztásokról elhíresült önkormányzatot huszonegy éve vezető Nagy Gábor Tamást (I.). De nagy ütést kapott a hazaárulózással melegítő szombathelyi és az érdi Fidesz is.
És akkor most Orbán megbünteti a lázadókat?
Ez a sok fideszes vereség viszont nyilvánvalóvá tette, amit Orbán a Tarlós-vereség utáni beszédében már említett, vagyis azt, hogy készek az együttműködésre, ezt hozta a választói akarat.
A miniszterelnök nem büntetheti a lázadókat, mert egyszerűen túl sokan vannak olyanok, akik ellenzéki településen élnek.
Képtelenség ütni őket, mert a nem fejlődő települések egyúttal a kormánykritikát is elhozzák, ami már Orbán 2022-es esélyeit veszélyeztetné.
Ezt biztosan nem engedik meg, és most lehetőségük is van a korrekcióra, ami aligha késlekedhet tovább, hiszen nyilvánvaló, hogy az egykor a polgári Magyarország ígéretével érkező politikai erő mögött mind kevesebb van a városi polgárságból. Urbánus területeken egyre nagyobbak a Fidesz gondjai, miközben összességében még mindig brutálisan erős a párt. A kistelepülések adatai, megyei közgyűlések összetétele jelzi, pánikra nincs okuk.
Persze Orbán amúgy sem pánikolós típus. Talán még élvezi is, hogy újabb nagy politikai kihívást kapott, éppen akkor, amikor a rendszer már megcsontosodott, talán unalomból is működött. Most, meglehet, újra valódi versenyben kell nyernie. Hogy autokrata, ne tévesszen meg senkit, nyert ő már választást demokratikus versenyben is Magyarországon. Ennek nyomán ne lepődjön meg senki, ha a politikai kaméleonok egyik legjobbja, hamarosan fickándozik majd, bemutatja, hogyan lakja be úgy az új világot, hogy erős offenzívában legyen.
Az például létérdeke, hogy bizonyítsa: nem kormányzóképes az ellenzék. Azaz tudassa, hogy jelöltjei: alkalmatlanok.
Hogy Orbán egyáltalán ilyen helyzetbe került, az jelzi, milyen hamis az ellenzék diktatúra-diskurzusa: kemény diktatúrákban ugyanis nem szoktak választásokat nyerni ellenzékiek, inkább börtönbe mennek.
Tehát nem dőlt el még 2022?
Magyarországon ilyen veszély nincs, izgalmas politikai térkép viszont van. Méghozzá azért, mert az ellenzék megragadta utolsó esélyét, így megtörte az Orbán-rendszer stabilitását.
Az óriáserőművel (azaz óriási mennyiségű közpénzzel) működtetett hatalomgyárnak kevesebb erőforrásból kell tovább üzemelnie, ami sokak fejében teremtheti meg a gondolatot: nem tart örökké a Fidesz és Orbán uralma.
Ez pedig rengeteg szelepet jelent, miközben a túloldalon az ellenzék visszaszerzett valamit, amiről sokan lemondtak már, miközben nélküle lehetetlen politikai harcot vívni: a reményt.
Ez új helyzet és feltételrendszer, hiszen 2006 óta először fordult elő, hogy egy választást nem a Fidesz nyert meg, Orbánnak ebben az új helyzetben kell megtartani a rendszerét. Úgy, hogy közben látványosan nem akarja érteni a tanulságot, ami az: láthatóan fogynak azok, akik azt akarják, hogy hazájuk Rogán Antalra és Rogán Cecíliára hasonlítson a legjobban. Ezért nem lehet tartósan a valóságon túl, minden erkölcsi norma nélkül, a maffia működési szabályai szerint kormányozni, mert az igazság iránti vágy úgyis mindennél erősebb.
Ezt a fideszesek nem hitték el, és ezért a NER megszűnésével fizettek.
