Császár Zsoltnak a testén talált sérülések alapján esélye sem volt arra, hogy védekezzen. A bírósági eljárás akár 3-6 évig is elhúzódhat, mire megszületik az ítélet az ügyben.


Ahogy arról beszámoltunk, Bagdy Emőke fiát, Császár Zsoltot az Arizona államban található Phoenix városában gyilkolta meg a 18 éves Yaalijah E. Jackson október 21-én. A férfi azzal védekezett a történtek után a rendőröknek, hogy összeveszett a zuhanyzóból kilépő Zsolttal azon, hogy az bent hagyta a holmijait a fürdőszobában, ő pedig megijedt, hogy Zsolt rá akar támadni, ezért késelte halálra védekezésből.

A Blikknek most további részleteket sikerült megtudnia a gyilkosság körülményeiről, amelyek arra utalnak, hogy Bagdy Emőke fiának esélye sem volt a védekezésre.

- nyilatkozta a lapnak dr. Császár-Nagy Noémi, az áldozat ikertestvére.

A hatóságok azóta megtalálták és lefoglalták Zsolt autóját is, amit a gyilkos társai a támadás után elvittek. A magyar férfi nem is ismerte a gyilkosát vagy gyilkosait, sőt, korábban még a Phoenixben sem járt. Október 21-én délben érkezett meg városba, majd 16.45-17.00 között ölték meg egy apartmanban.

Az áldozat ikertestvére úgy tudja, hogy a hatóságok a gyanúsított több társát is letartóztatták már.

"2023. október 21-én, nem sokkal 17.00 óra után a rendőröket késelés miatt riasztották egy dél-phoenixi lakókomplexumhoz. A lakáshoz érve holtan találták az 53 éves Császár Zsoltot, s a helyszínen őrizetbe vették Jacksont" - közölte a Blikkel Brian Bower őrmester, a phoenixi rendőrség munkatársa.

Yaalijah E. Jacksont úgynevezett másodfokú gyilkossággal gyanúsítják, ez azt jelenti, hogy nem előre megfontoltan történhetett az emberölés. Dr. Császár-Nagy Noémi azonban úgy értesült, hogy Jackson időközben elfogott társaival szemben már elsőfokú gyilkosság miatt folyik a vizsgálat, ami az előre megfontolt gyilkosságot jelenti.

"Ez az ügy hivatalunknál úgynevezett nyitott ügynek minősül, így nagyon kevés részletet közölhetünk. A gyanú szerint Yaalijah Ezekiel Jackson Császár Zsolt halálát olyan körülmények között okozta, amelyek az emberi méltósággal szembeni rendkívüli közömbösséget mutatnak. Az állam továbbá azt állítja, Jackson rendkívül veszélyes, hiszen a bűncselekmény során szándékosan emberi élet kioltására alkalmas eszközt használt" - mondta a Blikknek Karla Navarrete, a Maricopa megyei ügyészség kommunikációs igazgatója, aki azt is közölte, hogy október 25-én nyújtották be a vádiratot a bírósághoz.

Császár Zsolt testvére úgy tudja, a bírósági eljárás az amerikai jogrendszer sajátosságai miatt nagyon elhúzódhat, így akár 3-6 év is lehet, mire megszületik az ítélet. Arizonában a gyilkosságért halálbüntetés is járhat. A család két hét múlva búcsúzik el gyászmisén idehaza Zsolttól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!