Az utóbbi időszak egyik legnagyobb autólopási ügyét derítette fel a rendőrség, összesen 28 járművet foglaltak le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője pénteken online sajtótájékoztatón.


Balotai Attila azt mondta, hogy nagyjából egy hete két gépkocsit is egy trélerrel vittek el jogtalanul, az egyiket Ferencvárosból. Kiderült, hogy a tréler tulajdonosa egy autószállítással foglalkozó tatabányai férfi, őt őrizetbe vették. Az MTI beszámolója szerint a rendőrök megtalálták az egyik, Dunakesziről ellopott járművet, majd a tatabányai férfi társát is elfogták Tatán.

Két helyszínen foglaltak le gépkocsilopáshoz használatos tárgyakat, feljegyzéseket. Utóbbiak alapján eljutottak egy ecseri és egy budapesti, a XVII. kerületi Pesti úton található autóbontóhoz. Megállapították, hogy az őrizetbe vett két gyanúsított több járművet is "beszállított". A 28 lefoglalt járműből eddig 11 esetében bizonyosodott be, hogy bűncselekményből származik, a többinél még vizsgálják, hogy lopottak-e.

A gépkocsik értéke 100 ezer és 3,5 millió forint között mozog. Az ügy több városra is kiterjed: Budapesten kívül Győrből, Mosonmagyaróvárról, Budaörsről és Székesfehérvárról is loptak kocsit. A büntetlen előéletű tettesek beismerő vallomást tettek a gyanúsítotti kihallgatás során. A rendőrség kezdeményezte a bűnügyi felügyeletüket - közölte Ámán András.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!