A cég egyike azoknak, amelyek versengenek azért, hogy elsőként állítsanak elő védőoltást a betegség ellen. A tesztelés jelenleg a három szakaszból álló klinikai próbák utolsó részében tart, amelynek során a vakcinát emberek ezreinek adták be, hogy vizsgálják hatékonyságát és biztonságos alkalmazását.


A Johnson and Johnson a múlt hónapban azt közölte, hogy három kontinensen hatvanezer embert kíván bevonni a kísérletek harmadik szakaszában. Hétfőn azonban egy közleményben azt írták, általában egy klinikai teszt során előfordulnak betegségek, még súlyosak is, és várható, hogy a nagyobb létszámban végzett kísérleteknél, nagy számban jelennek meg.

Azt is megállapították, hogy különbség van abban, ha vizsgálati szinten jelentik be a kísérletek felfüggesztését, mint amikor egy egészségügyi hatóság rendeli el ugyanazt. A cég hangsúlyozta, erősen elkötelezett a vakcina biztonságos használata iránt. Kiemelte továbbá, hogy a kísérletben résztvevő alany betegségét vizsgálják a vállalat orvosai, valamint a független ellenőrző testületek egészségügyi emberei.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!