Felfüggesztették biztonsági megfontolásokból az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel - adta hírül a Stat News. A The New York Times című amerikai lap egy jól értesült forrástól úgy tudja, hogy az egészségügyi probléma gerincvelő-gyulladást takar, amelyet vírusfertőzés is okozhat.


Az egészségügyi hírportál az AstraZeneca egyik szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy "a szabványos felülvizsgálati eljárás miatt szüneteltetik a beoltást, lehetőséget biztosítva ezzel a biztonsági adatok ellenőrzésére". Az AstraZeneca egyben hangsúlyozta: egyedi esetről van szó a klinikai tesztelés harmadik szakaszának több tízezer résztvevője közül.

Az AstraZeneca által fejlesztett AZD1222 vakcina egy legyengített csimpánz-influenzavíruson alapul, amely megdolgoztatja az immunrendszert, hogy fertőzés esetén ártalmatlanítsa a koronavírust.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kidolgozott koronavírus elleni védőoltást a többi között az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában tesztelik. Az egészségügyi probléma egy az Egyesült Királyságban kezelt páciensnél lépett fel. A Stat News ugyanakkor közölte: a beteg várhatóan meggyógyul.

A vállalat közleményben tudatta, hogy rutinintézkedésről van szó. "A nagyobb kísérletsorozatokban véletlenszerűen felléphetnek megbetegedések, amelyeket azonban független oldalról alaposan meg kell vizsgálni" - közölte a cég. Az állásfoglalás szerint az AstraZeneca fel fogja gyorsítani a vizsgálatot, hogy az oltóanyag engedélyeztetési eljárása a lehető legkisebb mértékben húzódjon csak el. A cég hozzátette: a cél éppen annak megállapítása, hogy az egészségügyi problémát a vakcina okozta-e.

A Stat News szerint a tesztelés felfüggesztése kihatással lesz az AstraZeneca egyéb oltóanyagainak teszteléseire, illetve más védőoltásgyártók klinikai vizsgálataira is.

Kilenc amerikai és európai vakcinagyártó biztosított kedden mindenkit arról, hogy betartja a biztonsági és hatékonysági szabványokat. Az AstraZeneca, a Pfizer, a GlaxoSmithKline, a Johnson & Johnson, a Merck & Co, a Moderna, a Novavax, a Sanofi és a BioNTech elkötelezték magukat, hogy a vakcinafejlesztésben betartják a tudományos folyamat integritását, miután egyre több aggály merült fel, hogy az oltóanyag gyorsabb kifejlesztése érdekében politikai nyomásra a biztonsági szabványok esetleg csorbát szenvedhetnek. Mindenekelőtt Donald Trump amerikai elnök hangoztatja, hogy az év végéig, de lehet, hogy a november 3-ai elnökválasztásig meglesz az oltóanyag.

Koronavírus - Még több hír a témában

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!