Több mint 50 év után fejtette meg egy ausztrál amatőr a Zodiákus néven elhíresült amerikai sorozatgyilkos egyik titkos üzenetét, ám ez sem vitt közelebb a bűnöző kilétének felfedéséhez. A Guardian híre szerint, amit az MTI szemlézett, David Oranchak ausztrál kódfejtő pénteken jelentette be, hogy megvan a megfejtés, amelyet 51 éve keres egy három ország szakértőiből álló csoport.


Remélem, jól szórakoztok, miközben el akartok kapni engem. Nem félek a gázkamrától, mivel az visz a leghamarabb a paradicsomba, hiszen már van elég rabszolgám, akik nekem dolgoznak

Így hangzik a megfejtése annak az üzenetnek, amit az ismeretlen egy sor szimbólum formájában a San Francisco Chronicle című lapnak küldött 1969 novemberében. Az FBI megerősítette, hogy valóban a zodiákus üzenetét fejtették meg, azonban ez nem sok segítséget jelent a nyomozóknak az ismeretlen elkövető utáni sok évtizedes harcban.

"A zodiákus gyilkos Észak-Kalifornia számos települését tartotta rettegésben, és noha évtizedek teltek el, továbbra is harcolunk a brutális bűncselekmények áldozatainak igazságáért. A folyamatban lévő nyomozás érdekében, valamint az áldozatot és családjaik érdekeinek tisztelete miatt jelenleg nem tudunk többet mondani" - írta közleményében a megfejtést közzé tevő San Francisco Chronicle-nek az FBI helyi irodájának szóvivője.

A pénteken publikált levél volt a zodiákus gyilkos második üzente, amelyiknek sikeresen fejtették meg a kódját. Hasonlóan a most feltárthoz, az első sem szolgált más célt, csak a félelemkeltést és a provokációt.

Hivatalosan öt gyilkosságot kötnek a Zodiákus nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el. Két további áldozatának sikerült elmenekülnie, azonban sokkal több bűntényről vélik, hogy az ő számlájára írható.

Maga az ismeretlen 37 gyilkosságot vállalt magára. A feltehetően fehér férfi 1969-ben kezdett újságoknak üzenni és a rendőrségre telefonálgatni, magát Zodiacnak nevezte. Ha a lapok megtagadták a kódolt sorok közlését, újabb bűntényekkel fenyegetett. Összesen négy rejtjeles üzenete jelent meg, egyikükről a gyilkos azt állította, ebben fedi fel a kilétét, ami a mai napig rejtély.

Története alapján több játék- és dokumentumfilm készült, a leghíresebbet, a 2007-es Zodiákust David Fincher rendezte.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!