A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnök a bíróságon beszélt a házipénztárról és a siófoki nyaralóról is.


Csütörtökön a harmadik előkészítő üléssel folytatódott a Schadl-Völner-ügyként elhíresült eljárás - írja az RTL.hu.

A másodrendű vádlott Völner Pál ártatlannak vallotta magát. Védője közölte: Varga Judit igazsági miniszter tanúkénti meghallgatását elkerülhetetlennek tartja.

VIDEÓ: A tárgyalásról

A hatóságok szerint Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi helyettese, Völner Pál éveken át rendszeresen kenőpénzt fogadott el Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A vádirat szerint Schadl 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén.

Schadl tagadta a vádat. Azzal védekezett, hogy kölcsön pénzről volt szó, nem a kinevezéskért kapta, Völnernek pedig csak szeszes italt vitt ajándékba.

Völner Pál a szünet után, Schadl György meghallgatása előtt a bíróságon azt mondta, hogy egy országgyűlési képviselő inzultálta.

Schadl György, aki tagadta a bűnösségét, arra a kérdésre, hogy érti-e, hogy mivel vádolják, azt mondta:

Azt mondta, hogy nem alakította ki korrupciós kapcsolatot Völner Pállal. Szerinte Vízkelety Mariannak államtitkárnak volt ráhatása a kinevezésekre, de ő azonban nincs a vádlottak közt, de vele sem állt korrupciós kapcsolatban.

Szerint a szokásos sárdobálást választotta a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

– mondta. Szerinte neki nem voltak jogai. A végrehajtói kinevezésekben szerinte a bűnösségét beismerő hivatalvezetőnek, P. Béla Istvánnak volt joga. Azt állította, hogy P. Béla Istvánt legfeljebb magasabb pozíciót betöltő emberek utasíthatták. A hivatalvezető egy miniszteri biztossal, Molnár Zoltánnal volt kapcsolatban. Schadl szerint P. Béla István végrehajtónak nevezte ki például a saját élettársát és annak testvérét is.

Majd a vádakat próbálta cáfolni. Többek között a házipénztárról is beszélt. Az irodába bevitt pénzt F. Viviennek és M. Viktornak fel kellett vezetnie, de hogy azzal ő mit csinált, ahhoz nekik semmi közük nem volt - közölte. Nem kellett gyónnia a beosztottainak, hogy mit kezd a pénzzel - tette hozzá. Schadl György szerint V. P. az nem Völner Pál, bár adott át pénzt egy V. P. monogramú személynek, de az a harmadrendű vádlott R. Róbert ismerőse és nem a Fidesz politikusa.

Arról, hogy kapott-e pénzt a kinevezésekért, azt mondta, hogy a pénzek kölcsönök voltak azért, hogy be tudják indítani az irodáikat. Ezt már a kinevezések utén adta. Ugyanakkor korábban hat végrehajtó beismerte, hogy Schadl pénzért segítette őket pozícióba. Schadl szerint ezt ügyészségi nyomásra mondhatták, mert aki "nem megfelelő" vallomást tett, azt előzetes letartóztatásba helyezték.

A siófoki nyaralóról pedig azt mondta, hogycsak egy 3 négyzetméteres erkélyről volt szó. És ugyan bármit megtett volna, hogy ne kelljen visszabontani, de eszközei között a korrupció nem szerepelt. Csak egy megfeleelő tervet szeretett volna,, nem korrupciót.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!