Rétvári Bence azt mondta, hogy Brüsszel nem ad pénzt határvédelemre, sem a fogvatartottak kölstégeire, a magyar börtönök viszont zsúfoltak.


Magyarországnak azért kellett meghoznia ezt a döntést az embercsempészekkel kapcsolatban, mert Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök - mondta Rétvári Bence az MTI-nek. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország védi az Európai Unió külső határait.

Múlt héten az RTL rögzítette, ahogy embercsempészeket engedtek szabadon reggel Szombathelyen. Ők egy nemrég elfogadott kormányrendelet szerint úgynevezett reintegrációs őrizetbe kerülnek. Ennek lényege

Az ügy miatt az osztrák külügyminiszter hétfő délutánra bekérette a bécsi magyar nagykövetet, illetve elrendelte a fokozott ellenőrzést az osztrák-magyar határon.

Kedden Rétvári Bence az ügy kapcsán azt hagsúlyozta, hogy Magyarország védi az Európai Unió külső határait, Brüsszel 650 milliárd forinttal, azaz több mint 1,5 milliárd euróval tartozik Magyarországnak, ugyanis ennyit költöttünk 2015 óta határvédelemre.

- tette hozzá.

Rétvári azt is hozzátette: az EU nem ad pénzt Magyarországnak sem az embercsempészek fogvatartási költségeire, sem börtönök építésére.

„Azt viszont elvárják, hogy a határokon elfogott külföldi embercsempészeket hazai börtönökben, a magyar adófizetők pénzéből tartsuk fogva. A hazai börtönök azonban az elfogott több mint kétezer embercsempész miatt túlzsúfolttá váltak. Magyarországgal szemben korábban eljárásokat indítottak, arra hivatkozva, hogy »embertelenek a körülmények" a túlzsúfoltság miatt.”

Rétvári felidézte „börtönbizniszt” is, amikor szerinte „elsősorban a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek több milliárd forintos összértékű kártérítési pereket indítottak korábban a börtönök telítettségére hivatkozva”.

Az államtitkár azt mondta, hogy az embercsempészettel kapcsolatos bűncselekmények miatt fogva tartottak eltartásának éves költsége több milliárd forint. Egy elítélt embercsempész átlagosan csaknem 5 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

- mondta Rétvári Bence.

(Forrás: MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!