Az osztrák belügyminisztérium szerint a magyarok eljárása a szervezett bűnözés tagjainak kedvez, miközben az embercsempészek életeket veszélyeztetnek.


Mi is megírtuk, amikor az RTL híradója rejtett kamerával felvette, hogy a magyar kormány sorra engedi ki idő előtt a börtönből a külföldi embercsempészeket.

- írta a Hvg.hu a Kronen Zeitung osztrák lap alapján.

Az RTL híradója azt rögzítette, ahogy megérkezik a szombathelyi vasútállomásra a büntetés-végrehajtás kisbusza, majd 5 férfi kiszáll belőle, és szabadon elsétál.

A videón látszik, ahogy megérkezett a büntetés-végrehajtás fehér kisbusza, először a BVOP munkatársai, majd öt másik férfi is szállt ki, táskákkal, szatyrokkal és papírokkal a kezükben. Egy rövid beszélgetés után azonban elváltak útjaik.

Az öt férfi először rágyújtott, majd négyen a vasúti váróterembe mentek, ahol épp tucatnyi gyerek várakozott, aztán szétszéledtek. Ketten a város felé vették az irányt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfoltak a börtönök, és Strasbourgban emiatt „próbálnak újabb pénzeket lehúzni a magyar államról”.

A híradó megkeresésére a büntetés-végrehajtás nem válaszolt, a Belügyminisztériumtól viszont reagáltak, és nem cáfolták, hogy a Szombathelyen szabadon engedett férfiak embercsempészek.

A kormány „kötelezi a kiutasított embercsempészeket, hogy 72 órán belül elhagyják az ország területét. Ha a rendőrség azt észleli, hogy… Magyarország területét nem hagyta el, vagy…visszatért, az elítéltet elfogja, és a hátralévő szabadságvesztését is le kell töltenie” – közölték.

Az osztrák lap szerint az embercsempészek nem kötelesek visszatérni hazájukba a hátralévő büntetés letöltésére.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint túl drága a külföldi bűnözők bebörtönzése, jelenleg 2600 külföldi van börtönben Magyarországon, akik többségét embercsempészetért ítélték el.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!