A Belügyminisztériumtól nem cáfolták a történteket, azt írták, az embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Ha a rendőrség azt észleli, hogy ez nem történt meg, vagy az embercsempész visszatért, akkor elfogják, és a hátralévő büntetését is le kell töltenie.


Embercsempészeket engedhettek szabadon reggel Szombathelyen. Az RTL híradója rejtett kamerával rögzítette, ahogy megérkezik a vasútállomásra a büntetés-végrehajtás kisbusza, majd 5 férfi kiszáll belőle, és szabadon elsétál.

A videón látszik, ahogy megérkezett a büntetés-végrehajtás fehér kisbusza, először a BVOP munkatársai, majd öt másik férfi is szállt ki, táskákkal, szatyrokkal és papírokkal a kezükben. Egy rövid beszélgetés után azonban elváltak útjaik.

Az öt férfi először rágyújtott, majd négyen a vasúti váróterembe mentek, ahol épp tucatnyi gyerek várakozott, aztán szétszéledtek. Ketten a város felé vették az irányt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfoltak a börtönök, és Strasbourgban emiatt „próbálnak újabb pénzeket lehúzni a magyar államról”.

A Híradó megkeresésére a büntetés-végrehajtás nem válaszolt, a Belügyminisztériumtól viszont reagáltak, és nem cáfolták, hogy a Szombathelyen szabadon engedett férfiak embercsempészek.

– közölték.

A felvételekről a város polgármestere, Nemény András azt mondta, Magyarország egyik legbiztonságosabb városa Szombathely, és szeretnék, ha ez így is maradna. Szerinte semmiképpen sem jó, hogy bűncselekményt elkövető emberek szabadon mászkáljanak a városban. Az egy dolog, hogy 72 órán belül ígéret van rá, hogy elhagyják az országot, de az se mindegy, hogy addig mit csinálnak, hogyha ott követnek el valamit, az komoly probléma.

A Belügyminisztérium azt is közölte, hogy „jelenleg a fogvatartottak 12 százaléka külföldi embercsempész”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!