Császár Zsolt Szenes Andreával váltott üzenetet nem sokkal a meggyilkolása előtt. A férfi úgy tervezte, hogy júliusban jön legközelebb Magyarországra.


Megy az élet, minden rendben, feltehetően ez volt az utolsó üzenete Bagdy Emőke fiának nem sokkal azelőtt, hogy halálra késelték, írja a Blikk. Császár Zsolt r9viddel halála előtt köszöntötte fel születésnapja alkalmából Szenes Andreát, a Magyar Televízió egykori alelnökét.

„Születésnapomra gratulálva küldött egy üzenetet. Ilyenkor az ember általában megköszöni a gratulációt és azzal vége is a beszélgetésnek, most azonban váltottunk még néhány mondatot.

– mondta a lapnak Szenes Andrea, aki fogadott testvéreként beszél Zsoltról a mai napig, mert a férfi fiatalkorában hosszú ideig a Szenes családnál lakott.

„Azt is elárulta, hogy legközelebb júliusban szeretne hazajönni” – tette hozzá Szenes Andrea.

A 53 éves férfit október 21-én több késszúrással ölték meg az arizonai Phoenixben. A gyilkossággal a két méter magas, 18 éves Yaalijah E. Jacksont gyanúsítják. A férfi azt állítja, hogy a nála 30 centiméterrel alacsonyabb Császár egy vita hevében rátámadt, ezért önvédelemből megszúrta.

Császár Zsolt ikertestvére nem hisz a gyanúsított magyarázkodásának. Dr. Császár-Nagy Noémi a rendőrségi iratok alapján úgy véli: előre megfontoltan csalták testvérét a helyszínre, hogy elvegyék értékeit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!