India nem tartozik a legnépszerűbb turistacélpontok közé, az emberek többségének valószínűleg csak homályos sejtései vannak arról, milyenek a mindennapok arrafelé. Ami engem illet, eddig csak nyugati országokban jártam, így az ott töltött két hét mélyvíz volt a javából. Több okból is, megpróbálom ezeket összefoglalni.
A tömeg, a szagok és a szemét
Oké, több mint egymilliárdan vannak, csak Delhi lakossága nagyobb egész Magyarországénál, szóval erre lehetett számítani. De minden előzetes felkészülés ellenére is is nagyon erős élmény élőben szembesülni vele.
Tényleg mindenhol emberek áramlanak az utcákon, akik gond nélkül kiköpnek egy jókorát, ahol és amikor csak kedvük támad rá. Ez az egyik eleme a penetráns szagnak, a másik meg a rengeteg street food árus, akik a jó ég tudja, milyen alapanyagokból dolgoznak.
És persze mindenki szétdobál mindent. Kukák csak mutatóba vannak, de azokat se nagyon használják.
Elég néhány nap bármelyik indiai városban, és máris szolid vállrándítással áll az ember az olyan hírekhez, mint például hogy száz-valahány magyar településről épp nem szállítják el a szemetet.
Azt hiszem, sosem értékeltem még ennyire a nap végén, hogy van egy tiszta szállodai szobám, aminek zárható az ajtaja.
A nem létező közlekedési kultúra
Alaptézis: mindenki dudál. Folyamatosan, még késő éjszaka is, napközben pedig főleg. Rejtély, miért lesz ettől jobb nekik, hiszen ha bent állnak a dugóban, ami semerre se mozdul, nem fognak hamarabb elindulni, akármennyire is nyomják. Feszültséglevezetésnek mondjuk jó lehet, bár nem értem, hogy nem fájdul bele a fejük.
Ha végül megindulnak, akkor meg mindenki hajt, mint az állat. A sávok tájékoztató jellegűek, záróvonalról ne is beszéljünk. Lámpás zebrák csak a nagyon forgalmas kereszteződésekben vannak, de a gyalogosok többsége ott is figyelmen kívül hagyja őket, és csak megy előre.
Egyébként ehhez is hozzá lehet szokni pár nap alatt, a kulcs az, hogy ne gondolkozz, hanem a lehető leghatározottabban indulj el. Megállni nem fognak, de kikerülnek.
A legmeglepőbb az egészben, hogy két hét alatt egyetlen balesetet, vagy koccanást sem láttam. Persze ettől még valószínűleg vannak, de azért így is elég furcsa, hogy ilyen viszonyok mellett nem futottam beléjük lépten-nyomon.
"Itt kell lenned, hogy elhidd" #delhi #káosz
16 Likes, 2 Comments - David Lang (@ld0714) on Instagram: ""Itt kell lenned, hogy elhidd" #delhi #káosz"
GTA: New Delhi #tuktuk #káosz
25 Likes, 4 Comments - David Lang (@ld0714) on Instagram: "GTA: New Delhi #tuktuk #káosz"
A hatalmas szmog és a páratartalom
Már a repülőgép landolásakor szembetűnő volt, hogy leszállás előtt közvetlenül sem lehetett látni szinte semmit abból, mi van odalent. Delhiben később sem javult a helyzet, a látótávolság nem nagyon ment pár száz méter fölé, és belélegezve is érezhetően rossz volt a levegő. Arcra erősíthető maszkot ennek ellenére alig néhány ember viselt, gondolom ők már csak legyintenek rá. Agrában, a Taj Mahalnál egyébként külön kijelző is tudatja a látogatókkal, mekkora épp a légszennyezettség.
A tengerparton fekvő Goán és Mumbaiban jobb a helyzet, ott viszont cserébe a borzasztó páratartalom keseríti meg a létezést.
Alig van hőingás, ilyenkor november elején konstans módon 28-33 fok között mozog a hőmérséklet, még hajnalban se nagyon megy az előbbi érték alá.
Ennek ellenére nagyon kevés kivétellel mindenki hosszúnadrágot visel, ami nyilván a konzervatív öltözködési szokások miatt van, de szerintem simán önsorsrontás.
Kóbor állatok a legváratlanabb helyeken
Ezek közül még a kutyák a legkevésbé meglepőek, de belőlük is nagyságrendekkel több van, mint bármelyik magyar városban. Túlnyomó részük elég szomorú látványt nyújt: úgy fekszenek a porban lehajtott fejjel, mintha nem is élnének.
A teheneket már jóval nehezebb megszokni. Tényleg bárhol felbukkanhatnak, egy forgalmas városi főúton ugyanolyan természetességgel jönnek szembe – néha egyedül, máskor egész csordában –, mint egy vasútállomásnál, vagy egy tengerparti strand mellett.
Ugyebár szent állatokról van szó, úgyhogy nem igazán bolygatja őket senki, inkább kerülőt tesznek még az autósok is. Megnéznék egy ilyen szituációt mondjuk a Rákóczi úton...
Na és vannak majmok, nem is kevesen. Ők mondjuk viszonylag ritkán jönnek le a fákról, falakról, vagy az épületek tetejéről, de így is elég szürreális látvány a nagyváros közepén.
Percenként leszólít valaki az utcán
A hatalmas tömeg önmagában is frusztráló, erre jön rá az, hogy az emberek jelentős hányada interakcióba akar lépni veled, amint meglátja, hogy külföldi vagy (ehhez ugye elég egy pillantás).
Jó részük el akar adni valamit, váltakozó vehemenciával: vannak, akiknek elég egy „no, thank you”, hogy lekopjanak, mások viszont rámenősebbek, és hiába mondasz nemet, huzamosabb ideig is képesek követni.
A legviccesebb ilyenkor az, ahogy az eredeti irreálisan magas árból (lásd következő pont) egyre lejjebb adnak, még akkor is, ha te közben nem szólsz egy szót sem.
Egy napszemüvegárus például a végén már átszámítva 600-ért odaadta volna az 5000 forintról induló cuccot, és cseppet sem zavarta, hogy háromszori határozott visszautasítást követően a továbbiakban inkább levegőnek néztem – ő csak követett tovább kitartóan.
A fentieken kívül a szimpla járókelők is lépten-nyomon megszólítanak, arról érdeklődve, honnan érkeztél, meddig maradsz és hogy tetszik az ország. Ez alapvetően kedves, de sokadjára már nehéz nem teherként megélni. Főleg hozzávéve, hogy az „are you from Hungary? – then you are hungry!” csodás poént majdnem mindegyikük kötelezőnek gondolja elsütni.
Állandó alkudozás
Maguk az árak nyugati mércével egyáltalán nem magasak, helyi szinten viszont nagyon is jónak számít az a pénz, amit a külföldi turistáktól elkérnek. Az a taxis, aki átszámítva 4000 forintért egész nap fuvaroz a városban két főt, remek üzletet csinált.
Persze a kiinduló összeg mindig magasabb, de épp a fentiekből adódóan simán lehet alkudni belőle, még akkor is, ha nyugati városokkal összehasonlítva az eredeti sem tűnik olyan soknak. Főleg, hogy hatalmas a konkurencia, amiből persze adódnak konfliktusok.
Volt olyan, hogy az elsőként megszólított riksás a szemem láttára csapta fejbe a mellette állót, mikor az rábólintott az általam mondott ősszegre, amiről az eredeti illető hallani sem akart.
Végül aztán ő is elvitt annyiért.
A helyiek amúgy mindenhová nagyságrendekkel olcsóbban mehetnek be, átszámítva gyakorlatilag fillérekért. A legkiugróbb példa erre a Taj Mahal, ahová a külföldiektől 1100 rúpiát (4400 forint), az indiaiaktól pedig mindössze 40-et (160) kérnek. De a tízszeres-tizenötszörös szorzó szinte minden látványosságnál általános.
Minden csípős
Amire azt mondják, hogy egyáltalán nem csíp, az is csíp, erre jobb felkészülni. Ahogy arra is, hogy az intenzív fűszerezés elkerülhetetlenül kicsinálja az ember gyomrát.
Ez akkor is igaz, ha csak megbízható helyeken eszel, amire egyébként nem árt vigyázni: hiába csábítóak a kis street food- és gyümölcsárusok, jobb elkerülni őket, még akkor is, ha tömegével állnak sorban előttük a helyiek.
Amihez ők hozzá vannak szokva, egy nyugati turistának könnyen kellemetlen napokat okozhat.
Akárhogy is, igazi megváltás volt a repülőtér ételudvarában a jól megszokott KFC, Subway, vagy éppen a Domino's Pizza kínálatából válogatni. Nem azért, mert egyáltalán nem voltunk nyitottak a helyi ízekre, de 3-4 nap után nehéz nem telítődni velük, olyankor pedig nagyon jól tud esni valami "hazai".
Kétarcúság
Ezzel lehetne összegezni az egészet. A leírtak ellenére ugyanis Indiának van egy legalább annyira kényelmes és nyugati turistabarát arca is, amit bármelyik európai országban megszokhattunk.
Ha nem akarsz kiszakadni a komfortzónádból, nagyjából ugyanannyi, sőt kicsit talán kevesebb pénzért bármelyik nagyvárosban találsz teljesen színvonalas és tiszta szállásokat, éttermeket.
Ha igazán kalandor vagy, és bevállalod az út menti kifőzdéket, illetve a helyiek által használt hosteleket, akkor meg tényleg fillérekből kijöhetsz.
Az egészséges megoldás valahol a kettő között van: aki egyáltalán nem akar megmerítkezni a helyi viszonyokban, inkább ne menjen oda, hiszen a kulturális tapasztalások adják egy ilyen út lényegét. De azt is álszentség lenne állítani, hogy nem megnyugtató a lehetőség, hogy nem kell feltétlenül kitenned magad semmi extrémnek, ha nem akarod, mert mindig van alternatíva.
