Az EP azt is kéri az Európai Bizottságtól, hogy mindaddig ne kapjon hozzáférést a magyar kormány az uniós forrásokhoz, amíg valamennyi – a kormány által vállalat – feltétel nem teljesül.


Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amelyben többek között megkérdőjelezik, hogy a magyar kormány alkalmas-e az EU soros elnökségére – írja a hvg.hu.

Az EP 442 szavazattal, 144 ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadta el a„ Jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi megsértéséről és az uniós források befagyasztásáról" című dokumentumot.

Ez 24 pontban összegzi a kifogásokat, bírálatokat és megállapításokat. A szélsőjobboldal ugyan több módosítást is beterjesztett, de ezeket leszavazták.

Az EP azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy mindaddig ne kapjon hozzáférést a magyar kormány az uniós forrásokhoz, amíg valamennyi – a kormány által vállalat – feltétel nem teljesül.

Ebben szerepel az is, hogy

Az EP hangsúlyozta, hogy a tanács elnökségét betöltő ország fontos szerepet játszik a jogalkotási folyamatban, az uniós menetrend folytonosságának biztosításában és az uniós intézményekkel fenntartott kapcsolatokban. A képviselők megkérdőjelezték, hogy Magyarország hogyan lesz képes hitelesen ellátni ezt a feladatot, tekintettel arra, hogy "nem felel meg az uniós jognak és értékeknek, valamint a lojális együttműködés elvének". Ezért arra kérték az uniós tanácsot, hogy találjon megfelelő megoldást. Emlékeztetek arra, hogy az Európai Parlament hozhat intézkedéseket, ha a tanács nem találna ilyen megoldást – írja az MTI.

Az EP-képviselők kifejezték aggodalmukat az uniós értékek magyarországi helyzetével kapcsolatban is, amely a „kormány szisztematikus és szándékos” eljárásai miatt – véleményük szerint – tovább romlott, dacára annak, hogy az EP aktiválta az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárást.

Az állásfoglalás

A képviselők felszólították a magyar kormányt, hogy a választásokat a nemzetközi szabványok szintjére emeljék, tekintettel a 2024-es európai választásokra. Felhívták a figyelmet a megfélemlítést célzó eljárásokra is, köztük „a titkosrendőrség látogatásaira bizonyos, az ipar stratégiai ágazatához tartozó vállalatoknál”, melyek célja szerintük az, hogy a miniszterelnökhöz közel álló körök kiterjeszthessék befolyásukat ezekre.

Az EP továbbá aggodalmak sorát fejezte ki a befagyasztott helyreállítási támogatások és a vonatkozó reformok késlekedése miatt is.

A szavazás eredményére Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált. Szerinte Magyarországot ismét a békepárti álláspontja miatt támadják és ítélik el újra meg újra Brüsszelben. Folytatódik és fokozódik a Magyarországot célzó nyomásgyakorlás – mondta.

Úgy vélte, hogy ha az EP elvenné Magyarországtól a jövő évben esedékes uniós tanácsi elnökséget, az a hatályos uniós szerződések durva megsértését jelenti, ami bizonyítja: ha van jogállamisági, valamint korrupciós probléma, az itt van Brüsszelben és nem Budapesten – közölte.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az indítvány előterjesztésében azzal érveltek, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök egyéni szabadságjogok elleni támadásai, a jogállamiság semmibe vétele és az uniós pénzekkel kapcsolatos korrupcióról szóló jelentések” miatt a budapesti vezetés nem alkalmas az uniós tagállamok közös képviseletére az elnökség részeként.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!