A csütörtökön 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az Európai Unióról szóló szerződésekben és az Unió belső piacáról szóló jogszabályokban rögzített jogok egyértelmű megsértéseként írják le a magyar törvényt, közölte az Európai Parlament.

Nem egyedi esetről van szó, hangsúlyozza a Parlament. Ehelyett a törvény "egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés az alapvető jogok fokozatos leépítése felé", miközben az államilag támogatott LMBTIQ-ellenesség és a félretájékoztatási kampányok a magyar kormány politikai cenzúrájának eszközeivé váltak. Az emberi jogok ilyen megsértése egy szélesebb körű politikai terv részét képezi, amelynek célja a demokráca és a jogállamiság lebontása a médiaszabadsággal együtt. Ezt az uniós értékek rendszerszintű megsértésének kell tekinteni, jelenti ki a Parlament.

A jogsértés folyamatának legutóbbi állomásai között szerepel például az Alaptörvény 2020. decemberi módosítása, amelyben rögzítették, hogy "az anya nő, az apa pedig férfi", és a transznemű és interszexuális emberek nemének jogi elismerésére vonatkozó de facto tiltás. A képviselők szilárd elkötelezettségüket fejezik ki a gyermekek jogainak védelme mellett, és kijelentik, hogy a gyerekek érdekeinek teljes körű tiszteletben tartását az LMBTIQ-ellenesség és a gyűlölet szítása helyett a tolerancia és az elfogadás ösztönzésének és a sokszínűség támogatásának kellene vezérelnie.

A képviselők felszólítják a Bizottságot, hogy a magyar LMBTIQ-ellenes jogszabály ügyében indítson kötelezettségszegési eljárást és használjon ki minden eljárási eszközt az Európai Bíróságon, például vezessen be ideiglenes intézkedéseket vagy szabjon ki bírságot meg nem felelés esetén. A tagállamokat arra kérik, hogy ha a Bizottság nem lép, akkor vigyék az ügyet az Európai Bíróság elé, és nyújtsanak be államközi kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

A Parlament emellett egy sor ügyet felsorol, ahol azonnal alkalmazni lehetne a jogállamisági mechanizmust az Unió költségvetésének védelmére, és komoly kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a magyar helyreállítási és rezilienciaépítési terv tervezete megfelel az uniós jogszabályoknak. Felszólítja a Tanácsot, hogy sürgősen hagyjon fel a megkülönböztetés ellen tervezett irányelv elfogadásának tíz éve tartó akadályozásával, és a Bizottsággal együtt karolja fel a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra vonatkozó uniós mechanizmus létrehozásáról szóló parlamenti kezdeményezést. A Parlament aggodalommal állapítja meg, hogy a magyar törvény hasonlít az "LMBT-propagandáról" szóló 2013-as orosz törvényre, ezért felszólítja a Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja meg az Unióban zajló LMBTIQ-ellenes kampányok finanszírozását.

A nyilatkozatról itt írtunk korábban:

Kapcsolódó

Az Európai Parlament talált pár trükköt, amivel fel lehet lépni a homofób pedofiltörvény ellen

Az EP elvégezte a jogi munkát, és talált indoklást, ami alapján alkalmazni lehetne a jogállami mechanizmust a magyar kormány ellen a homofób pedofiltörvény miatt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!