A hétfő esti, MOM Sportközpontnál történt halálos tűzeset felborzolta az ország kedélyeit.

Ahogy arról beszámoltunk, három testvér a közeli parkban játszott, majd közülük kettő, egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány felment a MOM Sportközponthoz lezárt tetejére, majd ott egy használaton kívüli faházban tüzet okoztak.

Megpróbáltak kimenekülni, azonban a kislány az épületben rekedt és meghalt. A rendőrség szerint felelőtlenség miatt történt a tragédia.

Az égő bódéból kimenekült testvére szerint húga egy gyufával lobbantotta lángra az épületet, majd videóra szerette volna venni azt.

Zselyke anyukája nemrég egy megrázó interjúban mesélt érzéseiről, most pedig könnyek között mondta el a Blikknek, hogy két fiát elvette tőle a gyámügy.

Elmondása szerint a gyerekeknek öt percük volt összepakolni a dolgaikat, és már el is vitték őket.

Ő pedig rohant a polgármesterhez, hogy valami megoldást találjanak rá, hogy újra együtt lehessenek.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a szörnyűség idején egy boltban vásárolt, ám a Blikk cikke szerint alig pár utcával odébb dolgozott.

A megrázó eset előtt nem sokkal a kicsik felhívták, majd rimánkodva kérték, hadd maradjanak még, amíg ő a munkahelyén van.