A Blikk szerint a balotaszállási kutyakínzót mindenki ismeri a faluban, de nem szeretnek vele beszélgetni, mert a stílusa pont olyan, mint a Facebookon közétett videóban, agresszív. Egy neve elhallgatását kérő asszony azt mondta, a nő nemcsak az állatokkal, hanem az emberekkel is kemény.

Az állatkínzás után az asszonynak nyoma veszett, a tanyán csak az állatai járkálnak, a lap hiába kereste. A környéken egyre többször megfordulnak rendőrök, polgárőrök, amit egy másik asszony azzal magyarázott, hogy sokan állnának bosszút a nőn, sok motorost is láttak tanyája környékén.

Az interneten közben már mintegy százezren írták alá azt a petíciót, ami azért indult, hogy az asszony minél szigorúbb büntetést kapjon. A nő a kutyáját büntetésként kötötte a kocsija után. Az állat elpusztult.

Korábban szintén a Blikknek a Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány önkéntese, aki rendőrökkel ment a tanyára azt mondta, a nő nem is értette, miért baj, amit tett.

Számonkért minket, hogy miért csinálunk ekkora drámát az egészből. Mondta, hogy ő ilyet lóval is csinált már, nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz belőle.

Többször el kellett neki magyarázni, amit csinált, bűncselekmény. Az állatvédők boncolást kértek, attól tartanak, a kutya még élt, amikor elföldelték.

Sok a "nagymama típusú" állatkínzó

Egy állatvédő egyesület elnöke szerint rengeteg a balotaszállási esethez hasonló barbárság.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!