Mint ismeretes, a hét elején brutális állatkínzás történt a Bács-Kiskun megyei Balotaszálláson, ahol egy nő autójához kötözte kutyáját, hogy megbüntesse azt, mivel mindig elszökött otthonról. A járművet vezetve húzta maga után az állatot, míg az el nem pusztult.

"Egyáltalán nem sajnálom" - mondta a balotaszállási nő, aki büntetésből a kocsihoz kötve húzta a kutyáját

A rendőrök előállították a videón látható kegyetlen asszonyt.

A Tények riportot készített az esetről, amit le is vetítettek a Mokka pénteki adásában, ahová meghívták Papadimitriu Athinát, Voksán Virágot és Bebét is, hogy mondják el véleményüket az esetről:

  • Bebében gyilkos harag van, szerinte sokan ugyanígy éreznek,
  • Papadimitriu Athina szerint az okot kellene megtalálni, mitől van ennyi agresszivitás az emberekben.

Voksán pedig azt mondta:

Én mindig úgy vagyok, ha ilyen kegyetlenséget látok, akkor ugyanazt kívánnám annak, aki megteszi, amit ő tesz azzal a szegény állattal. Ennek a nővel én szerintem - most akármilyen kegyetlenül hangzik - ugyanezt kellene csinálni, ugyanúgy a kocsi után kötni, és húzni.

A színésznő úgy vélekedett a modell mellett:

Annyira elszakadtunk a saját közegünktől, hogy nem csodálom, hogy mindenki konkrét elmebeteg. Ehhez olyan beteg állapotnak kell lenni, amit nem is értek.

Kiemelt kép: TV2


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!