Igazságügyi elmeorvos szakértőt rendeltek ki hozzá. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja a nőt.


Elmebeteg lehet az a nyíregyházi nő, aki két napig autózótt kétéves nevelt fiának holttestével - számolt be róla a Tények.

A nő április 12-én este megetette a kisfiút, aki evés közben félrenyelt, amitől megfulladt. A nevelőanya azonban sem orvost, sem mentőt nem hívott a kicsihez. Másnap hajnalban, amikor a családja aludt,

végül elmondta szeretteinek, hogy hol van, és a férjével ezután mentek el bejelentést tenni a rendőrségre a kisfiú haláláról.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítja a nevelőanyát. Pszichiátert is kirendeltek mellé, az első vizsgálatok után pedig felmerült, hogy az anyuka nem beszámítható.

– mondta Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője a Tényeknek. Ezt a csatorna szerint olyankor kéri a hatóság, ha elmebetegség gyanúja merült fel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!