Rékasi Károly és fia, Rékasi Zsigmond voltak a Reggeli stúdiójának vendégei hétfőn. Apa és fia egyebek között arról is beszéltek, hogy a fiatalabb Rékasi egy őrző-védő szolgálatot üzemeltet, akik a pesti éjszakában próbálják megvédeni azokat, akik arra rászorulnak.


Mi, Rékasiak, beleállunk helyzetekbe, kiállunk a gyengébbekért. Budapest legveszélyesebb környékeit járjuk.

Rékasi azt mondja, félti a gyereket, de tudja, hogy a csapatuk jól összerakott brigád, figyelnek egymásra.

"Gondolom, nálatok is az az első lecke, hogy nem szégyen futni" - vetette fel Miller Dávid. Rékasi Zsigmond másként gondolkodik.

Fusson az, akinek ez a hobbija. Nekünk az a munkánk, hogy aki segítségre szorul, azt megvédjük.

Az egyik éles helyzetét apja idézte fel a közelmúltból.

Vigyáztak egy diszkóra, ahol meg volt a korosztály szabva. Valakik másképp gondolták ezt, és amikor Zsigmond hangot adott ennek, egyszer csak visszatért egy nagyobb brigád. Zsigmondék hárman voltak huszonöt főre, bezáratta maga mögött az ajtót, és azt mondta, ezt az ajtót csak mi hárman nyithatjuk ki. Értesítették a rendőrséget, de addig hárman álltak csak ott.

A színész fia átvette a szót:

Bevallom őszintén, számot vetettünk a sorsunkról. Nem gondolom, hogy el kéne hangozzon, hogy mit mondtak, de elhangzott az is, hogy ők erőszakot terveznek tenni az ott szórakozó hölgyeken, minket meg agyon fognak szúrni. Aki ebben a szakmában dolgozik, tudja, hogy ilyen dolgok előfordulnak. Kiérkeztek a rendőrök, a helyi körzeti megbízottal ki tudtuk szorítani ezt a társaságot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!