Életfogytig tartó fegyházbüntetést kért perbeszédében az ügyész arra a 65 éves férfire, aki macsétával támadt egy hétgyermekes családra 2017 júniusában, és felgyújtotta a házukat.


Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyész arra tett indítványt, hogy a férfit 25 év múlva lehessen feltételes szabadságra bocsátani. A szóvivő elmondta még, hogy a férfi azt utolsó szó jogán is tagadta a bűnösségét. Azt elismerte, hogy részeg volt és járt a háznál, de azt mondta, hogy csak azért ment oda a házhoz, mert tisztázni szerette volna a nővel a dolgokat, és senkit sem akart megölni.

A férfi Mezőcsáton élt és hosszú ideje szerelmes volt egy férjes asszonyba, aki nyolc évig a szeretője volt. Pár évvel ezelőtt "megszöktette" családjától az asszonyt, és Emődre költöztek, ahová a nő magával vitte 3 éves fiúgyermekét is.

Pár hónap múlva azonban megromlott a kapcsolatuk és az asszony felhívta a lányát, hogy haza szeretne menni. A délutáni órákban a nő lánya két férfi hozzátartozójával megjelent abban a kocsmában, ahol a férfi és az asszony italozott, hogy visszavigyék a nőt Mezőcsátra. A 65 éves férfi ezt nem igazán nézte jó szemmel, ahogy azt sem, hogy a nő elvitte a bodzaszedésért kapott 25 ezer forintját, ezért a távozásukkor azt kiabálta, "meg fogtok halni, rátok fogom gyújtani a házat!"

A férfi felhívta az asszony férjét, és a családtagokkal beszélve, azzal fenyegette őket, hogy levágja a fejüket, amikor alszanak és rájuk gyújtja a házat. A megfenyegetett család komolyan vette a fenyegetést, és a ház teraszára bekészítettek tetőleceket és hat vödör vizet. Az esti órákban a házaspár, a gyermekeik és az unokák is a házban voltak, összesen tizenheten.

A férfi ismerte az ingatlan beosztását, tudta, hogy a volt szeretője a férjével és hét gyermekével, köztük két kiskorúval, valamint három nagykorú gyermekük családjával lakik együtt, tehát a lakásban 12 év alatti gyermekek is tartózkodnak. A férfi a nő által használt szoba ablaka előtt megállt, az ablakon lévő szúnyoghálót felhasította, majd az időközben meggyújtott benzines palackot bedobta a szobába. A helységben több berendezési tárgy is lángra kapott, de a tűz terjedését sikerült megakadályozni. Közben a házaspár egyik fia kiment az udvarra, de a férfi macsétával nekiesett. Megvágta a bal alkarját, valamint a hasán és a hóna alatt.

A megtámadt férfi felkapott egy tetőlécet, majd azzal kezdte ütni a férfit, közben pedig segítségért kiabált a testvérének, az kiszaladt, de a férfi őrá is rátámadt a macsétával. Ekkor a kiérkező testvér szintén felvett egy tetőlécet és szintén ütni kezdte a férfit. A 65 éves férfi elmenekült, de a sérülései és az ittassága miatt az autója közelében összeesett, a kiérkező rendőrök itt találtak rá.

Az asszony fiai nyolc napon belül gyógyuló, míg a támadó orrcsonttöréssel, arckoponya-csonttöréssel járó nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság 18 év fegyházra ítélte a férfit első fokon, de a fellebbezések miatt a táblabíróságra került az ügy. Az ügyész életfogytiglant kért a férfire azzal, hogy 25 év múlva szabadulhasson leghamarabb feltételesen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!