Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki rágyújtotta a házat egy édesapára és annak három gyermekére 2017 júliusában. A férfi 25 év múlva bocsátható szabadon leghamarabb feltételesen.


A férfi a gyermekeit egyedül nevelő édesapával élt egy házban, ám külön lakrészben. A két férfi gyakran veszekedett, a fiatalember többször is azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja gyújtani a házat.

Ez történt július 17-én éjjel is, amikor férfi ittasan hazament és énekelni, kiabálni kezdett. Az apa rászólt, hogy ne hangoskodjon, mert felkelnek a gyerekek. A férfinek ez nem tetszett, és ismét a ház felgyújtásával fenyegette meg az édesapát.

A fiú távozott, majd hajnali egy órakor tért vissza a házhoz. Amikor látta, hogy mindenki alszik, akkor meggyújtott egy pólót, majd a szőnyegre dobta. A szőnyeg azonnal lángolni kezdett. A szobákon nem voltak ajtók, ezért a tűz gyorsan elterjedt a házban. A férfi tudva arról, hogy az apa és három kiskorú gyermeke a szobában alszik, az épületet elhagyta és elindult a szomszéd faluba. Pár utcával lejjebb még hallotta a segélykiáltásokat, de semmit nem tett.

A füstre a házban tartózkodó egyik gyermek ébredt fel, aki felkeltette apját és testvéreit is. A két nagyobb gyermek az apjuk segítségével még kimenekült. Ezt követően az édesapa visszament a másfél éves kislányért is, de a lakásban lévő gázpalack felrobbant. A nagy hő és a tűz következtében az édesapa és a kislánya is meghalt.

A törvényszék a férfit aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélte. A férfi legkorábban 25 év elteltével szabadulhat feltételesen. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi büntetett előéletű, felfüggesztett büntetés próbaideje alatt, ittas állapotban követte el tettét.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!