Tényleges életfogytiglant kért a Fővárosi Főügyészség arra a különös visszaesőként elkövetett emberölési kísérlettel vádolt 39 éves férfire, aki január elején többször is fejbe és nyakon szúrta a volt barátnőjét az újbudai otthonában.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/253060-727487-1665614288-210273-613581-1599552604-nevtelen-1-4.jpg)
M. András Miklós este háromnegyed nyolc körül ment el a volt barátnője Menyecske utcai lakásához. A nő beengedte a férfit a lakásba, de ezt követően összevesztek. M. András ütni-verni kezdte a nőt, de a lakásban dolgozó lakatos a nő védelmére kelt.
A támadónak azonban ennek ellenére is sikerült többször megszúrnia a volt párját. Úgy tudjuk, hogy M. András többször fejbe, egyszer pedig nyakon és vesén szúrta a volt barátnőjét, akit életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba.
A bűncselekmény után magával is végezni akaró férfit a Fővárosi Főügyészség szomszédságában lévő egyik Akadémia utcai lakásban fogták el fél órával a bűncselekmény elkövetése után. Értesüléseink szerint a férfi a kihallgatása során azzal védekezett, hogy nem akarta bántani a volt barátnőjét csak elvesztette a fejét
M. András Miklós már nem először rendezte az éppen aktuális párjával késsel a vitát. 2012 nyarán ugyancsak késsel támadt egy 18 éves monori lányra a féltékenysége miatt. A fiatal lány ugyancsak súlyos sérüléseket szenvedett. A közveszélyes férfit 10 év börtönre ítélték az akkori tettéért, a Menyecske utcai támadást feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el. A főügyészség tényleges életfogytiglant kért a különös visszaeső férfire.