Életfogytig tartó fegyházat kért a megismételt eljárásban a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség arra a két férfira, akik 2014 júniusában kiraboltak, majd megöltek egy 82 éves asszonyt Pécsen. Bércesi Zoltán, a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a fellebbezési indítványukban azt kérték, hogy a bíróság mindkét vádlottat zárja ki a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből. Ez azt jelenti, hogy a korábban 1 év 8 hónapra ítélt másodrendű vádlott sem számíthat túl sok jóra másodfokon.


Az egyik férfi korábban járólapokat tett le a nőnél, így tudta, hogy nagy értékű porcelánok vannak a lakásában. Rávette a társát, hogy amíg ő szóval tartja a nőt, addig kutassa át a lakást. A nő azonban kiszúrta a zajt és ezt szóvá is tette. Ekkor férfi eszméletlenre verte a nőt, majd elvitték a lakásban talált százezer forintot és az értékesebb porcelánokat.

Attól tartottak, hogy az asszony nem halt meg és lebuknak, ezért aznap délután még egyszer visszamentek a lakásba, és halálra verték a nőt. Közben felkereste az idős asszonyt az egyik ismerőse is. De amikor a nyitott ajtón keresztül meglátta a földön fekvő ismerősét, akkor azonnal pánikba esett és elrohant. De később sem értesítette a mentőket és a hatóságokat. A két férfi végig tagadta a bűnösségét a büntetőeljárás során.

A Pécsi Törvényszék végül az egyik férfit nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, a nőt pedig segítségnyújtás elmulasztása vétségében mondta ki bűnösnek. Megállapította ugyanakkor, hogy a másik férfi az emberölésben nem vett részt, ezért őt csak lopás miatt ítélték el.

A fellebbezések folytán a táblabíróság végül hatályon kívűl helyezte a Pécsi Törvényszék ítéletét, és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. A megismételt eljárásban a törvényszék a férfiak cselekményeit a korábbi ítéletében foglaltaknak megfelelően minősítette, ezért az idős nő életét kioltó férfit életfogytiglanra, míg társát 1 év 8 hónap börtönre ítélte. A helyszínről elviharzó nő pedig pénzbüntetést kapott segítségnyújtás elmulasztása miatt. Ez azóta már jogerőre is emelkedett.

A fellebbviteli főügyészség most azt szeretné elérni, hogy a két férfit - mint tettest és bűnsegédet - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, és a bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölésben mondják ki bűnösnek. Ha a bíróság a fellebbviteli főügyészség indítványával egyező döntést hoz, akkor a két férfi soha nem hagyhatja el a börtönt.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!