Kinek a meghívására és miért lehetett jelen Mészáros Lőrinc az Ön miniszterelnöki eskütételén? Ezt kérdezte Orbán Viktortól a Demokratikus Koalíció képviselője, Kálmán Olga.


Az ellenzéki politikus elismerte, a miniszterelnök újraválasztása "ünnep volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének oligarchái számára, hiszen nem jelentett kevesebbet, mint hogy - hacsak valami közbe nem jön - további négy évre biztosított kivételezett helyzetük, lehetőségük a közpénzek megcsapolására, a közvagyon megdézsmálására".

A DK politikusa felidézte, hogy

  • az Európai Bizottság szerint a magyarországi közbeszerzéseknél kifejezetten magas (39%) az egyetlen ajánlattal lebonyolított eljárás, miközben ennek az aránynak az EU elvárásai szerint 20% alatt kellene maradnia.
  • Tóth István János, a budapesti Korrupciókutató Központ igazgatója kimutatta a NER-hez kötődő személyes kapcsolat több mint hétszeresére növeli egy cég nyerési esélyét valamely közbeszerzési eljárásban.
  • 2011 és 2021 között 12, a Fidesszel közismerten jó viszonyt ápoló üzletember 42 cégénél landolt az EU-s finanszírozással kiírt közbeszerzéseken elnyerhető pénz több mint egyötöde, 21 százaléka.

Kálmán Olga szerint ez vezetett oda, hogy a Bizottság megindította Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást, felfüggesztve a hazánkba érkező uniós támogatások jelentős részét.

A képviselő még a 12 üzletember közül is kirívónak tartja Mészáros Lőrinc helyzetét, aki Magyarország leggazdagabb emberévé vált, másrészt a 2010-17 között 476 milliárd forint értékű megbízást nyert el, amiből 396 milliárd forint (83%) uniós támogatás volt.

Egyfelől tehát érthető, hogy Mészáros Lőrinc és újdonsült felesége a választást a vendégek páholyából figyelve, annak eredménye fölötti kitörő örömének adott kifejezést, másrészt viszont föltűnő, hogy ezen a napon, amikor meghívott vendégek csak külön engedéllyel léphettek be az épületbe, egyáltalán jelen voltak.

Ebből Kálmán Olga azt a következtetést vonta le, hogy a kormányfő már a látszatra, arra sem ad, hogy a politika nem fonódhat össze a gazdaság szereplőivel, aki ennyi közpénzt kap az államtól, annak a meghívása az eskütételre, "finoman szólva is visszatetsző". Ezért
arra hét kérdésre várt választ Orbán Viktortól.

  • 1. Kinek a vendégeként lehetett jelen Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea a miniszterelnök-választáson és a miniszterelnöki eskütételen?
  • 2. Mi indokolta a házaspár meghívását?
  • 3. A fentebb ismertetett adatok fényében nem érzi-e aggályosnak Mészáros úr önhöz és kormányához fűződő amúgy is közismerten bizalmas kapcsolata ilyen módon történő külön hangsúlyozását?
  • 4. Egyáltalán mit keres egy közjogi eseményen a legtöbb állami megbízást és közpénzt elnyelő vállalkozó?
  • 5. Nem feltételezhető-e, hogy e gesztus az Európai Bizottság számára azt az üzenetet közvetíti, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában az uniós források kifogásolt kezelésében és elosztásában bármiféle változtatást végrehajtani?
  • 6. Remélhető-e, hogy az effajta üzenet segíti a megindított eljárás mielőbbi és minél kedvezőbb kimenetelű lezárását, hogy a költségvetés hozzájuthasson azokhoz az uniós forrásokhoz, amelyeket a jelenlegi kétségbeejtő helyzetben
    nélkülözni kénytelen?
  • 7. Bölcs és a magyar gazdaság szempontjából előremutató politikának tartja-e az efféle provokációt?

A hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor nem válaszolt, Rogán Antal miniszter sem, Dömötör Csaba államtitkár pedig nem árulta el, ki volt a hivatalos meghívó. A hagyományra hivatkozott.

A miniszterelnöki eskütételen és az ahhoz kapcsolódó rendezvényeken a hagyományoknak megfelelően meghívott vendégek széles köre vett részt. Részt vettek többek között ismert közéleti szereplők, a kulturális és tudományos élet jeles képviselői, a hazai nagyvállalatok vezetői, a történelmi egyházak vezetői, mint ahogy a diplomáciai testületek tagjai is.

Az államtitkár furcsállotta Kálmán Olga kiemelt érdeklődését a meghívotti kör iránt, mert megválasztott képviselőként

nem tartotta fontosnak a részvételt, mint ahogy képviselőtársaival más parlamenti eseményeken sem vesznek részt, beleértve a viták jelentős részét is.

Minősítése szerint ez méltatlan hozzáállás. Dömötör Csaba jelezte, a képviselő sugalmazásával ellentétben az uniós forrásokkal kapcsolatos viták nincsenek összefüggésben a miniszterelnöki eskütétellel.

Álláspontunk szerint az uniós források járnak Magyarországnak. Azért dolgozunk, hogy maradéktalanul megérkezzenek, és a jövőben is jól szolgálják az ország gyarapodását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!