Látványosan nőtt a bolti kiskereskedelem, az üzletláncoknak az átlagnál is jobban ment tavaly, többen két számjegyű növekedésről számoltak be körkérdésünkre. Többször és többet vásároltunk náluk, mint korábban, és arra számítanak, hogy az idén sem lesz ez másképp.

Két számjegyű növekedés a Praktikernél és az Extreme Digitalnál

A KSH adatai szerint 2018-ban éves szinten és 2019. január-novemberben is 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A Praktiker ennél is többet, két számjegyű növekedést jelzett 2018-ra és 2019-re is, a dm nyolc százalékos növekedésről számolt be 2019-re (gazdasági évük 2018. októbertől 2019. szeptember 30-ig tartott). Az Extreme Digitalnál ugyan nehéz volt 2019 első fele az eMAG-fúzió miatt, de az év második felében friss kereskedelmi taktikával, változatos kampányokkal ellensúlyozni tudták az év eleji "bénázásokat" és így a 2018-as 8,5 százalékos forgalombővülés után tavaly 10 százalékot nőttek.

A többiek nem árultak el konkrétumot, sőt a Tesco nem is válaszolt, mert az üzleti éve 2020. február végén zárul, a Sparnál pedig márciusig nem nyilvánosak a tavalyi év adatai. A Rossmann csak annyit közölt, hogy növekedésük most is meghaladta a kiskereskedelmi átlagot, az Aldi pedig úgy tájékoztatott, hogy az előző két évben az átlagosnál jelentősen nagyobb növekedést értek el. A Lidl Magyarország is magasabb forgalomra számít - részben mert az elmúlt évben nyolccal bővült áruházaik száma, zöldség-gyümölcs kínálatuk szélesedése miatt e termékcsoportnál két számjegyű bővülést várnak.

Fotó: Balázs Attila / MTI

Többet és többször vásároltunk, mint korábban

Bár változó, hogy az egyes láncoknál mi a dominánsabb, az közös, hogy a kosárérték (azaz az egy vásárlásra jutó költés) és a vásárlószám is nőtt. A Praktiker jóval az inflációt meghaladó kosárérték-növekedést és több vásárlást tapasztalt, a dm a vásárlószám emelkedéséről számolt be. A Rossmannál a tranzakciók száma nem nőtt olyan ütemben, minta megvásárolt termékek értéke, náluk a jelentősebb akciós periódusokban koncentrálódtak a vásárlások.

Az Extreme Digitalnál az átlagos kosárérték nem változott, bruttó 35 000 forint volt, és vegyesen oszlik meg. Bizonyos árukategóriákban trendszerű elmozdulásokat figyeltek meg, például: a televízióknál 8-9 százalékot, a notebookoknál pedig 10 százalékot esett az átlagos vásárlások összege, az okostelefonoknál ellenben 8 százalékkal nőtt. Ők a csúcskosárértéket is elárulták, normál időszakban magánszemélynél a legnagyobb rendelés 2,1 millió forintos volt, Black Fridaykor viszont egyvalaki mintegy nyolcmillió forintért vásárolt lakásfelszerelési cikkeket, konyhai gépeket, tévéket, számítógépet és házimozirendszert. A vásárlószám 8-10 százalékkal nőtt náluk, és míg 2018-ban még átlagban csak 1,5 darab termék volt a kosárban, tavaly már 2 darab.

Az ALDI üzleteiben az egy főre jutó vásárlás átlagos értéke inflációt meghaladóan nőtt tavaly az előző évhez képest, azonban a forgalom növekedéséhez ennél erőteljesebben járult hozzá a vásárlószám bővülése, amely százalékosan két számjegyű volt - tájékoztattak. A Tesco nem tapasztalt jelentős változást az elmúlt három évben a kosárértékben.

Sláger volt a parfüm, a reformélelmiszer, de vitték a háztartási gépeket is

Az áruházláncok profiljától és az értékesítési céloktól is függött, hol miből nőtt átlagon felül a forgalom. A Praktikernél az építkezésekhez, felújításhoz, dekorációhoz, lakberendezéshez köthető termékcsoportokra volt ez jellemző, de visszaesést egyetlen szegmensben sem tapasztaltak. A dm-nél a férfiakat célzó termékeknél volt átlagon felüli forgalomnövekedés, amihez hozzájárulhatott, hogy bővítették, ezt a termékkört és új, férfiaknak szánt sajátmárkás termékcsaládot vezettek be. A Rossmannál tavaly különösen jól teljesítettek a női és férfi illatok, az arc- és hajápolási termékek, valamint a reformélelmiszerek. Az Aldinál szinte összes termékcsoportnál jelentős volt a növekedés, de a legnagyobb bővülést a frissáruknál tapasztalták.

Fotó: iStockphoto

Az Extreme Digitalnál karácsonykor és a novemberi Black Friday időszakában a legjobban a televízió, az okostelefon és a notebook fogyott. Érdekesség, hogy a táblagép 2019-ben a negyedik legnépszerűbb kategóriává vált (megelőzve a slágerterméknek számító szárítógépet is), pedig egy éve közel sem volt ilyen népszerű. A konyhai termékek, valamint a háztartási kis-, és nagygépek eladásai már évek óta stabilan emelkednek, ez a növekedés tavaly sem állt meg. Jóval az országos átlag felett bővült vasalóeladásuk, és míg összességében az országban visszaesett a memóriakártya-eladás, náluk itt is bővülés volt. Az okostelefonok piacán úgy vélik, lehetetlen tovább növekedni, mivel már szinte mindenkinek van ilyen készüléke. Hatalmas a gyártók közötti verseny, ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a mobilszolgáltatók egyre erősebben próbálják visszaszorítani a kereskedőket.

2020-ra így készültek az áruházak

A Rossmannál kiemelt cél a lojalitásprogram erősítése és különös figyelmet fordítanak a szortiment minőségi fejlesztésére. Gazdasági környezettől függetlenül a rugalmas és magas színvonalú kiszolgálást tartják a legfontosabbnak, mindent ennek rendelnek alá. A dm-nél is a vásárló és a törzsvásárlói program áll a középpontban, valamint az online shop fejlesztése, ezen kívül szeretnének tudatos fogyasztásra ösztönözni. Ők tavaly a Black Fridayt "Giving Friday" nappá változtatták: óriási kedvezmények helyett a teljes aznapi forgalom 5 százalékát jótékony célra ajánlották fel. Tavaszra zöld árcímkékkel segítik a vásárlókat a fenntartható alternatívák kiválasztásában.Az Extreme Digitalnál a tavalyi eMag-fúzió után a vállalati összeolvadásra, tevékenység-összehangolásra és -optimalizációra fókuszálnak a jobb kiszolgálás érdekében. Arra számítanak, hogy az új, közös cég a jelenleginél kétszer nagyobb ügyfélkört fog megszólítani, és hogy 30 százalékos piaci részesedésük lesz a műszaki termékek online piacán idehaza. Az ALDI 2020-ban is keresi az új innovációkat, a Tesco a változó vásárlói igények szerint modernizál, tovább invesztálva magyarországi működésükbe, 2009 és 2018 között már 180 milliárd forintot fordítottak hálózatuk fejlesztésére. A Lidl Magyarország azt hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosak a hazai értékek, így a hazai beszállítók és termékeik, főleg a bor, a pékáru, az alap tejtermékek, a friss baromfiáru és a zöldség-gyümölcs termékkategóriákban. Karitatív tevékenységüket folytatják, és elkötelezettek a fenntarthatóság mellett, valamint, különösen odafigyelnek a műanyag-csomagolás visszaszorítására. Forgalom- és profitnövekedésre számítanak idén is. A Praktikernél 2019-ben erőteljesen növekvő trendet mutatott az internetes vásárlók aránya. Idén folytatják az áruházak átépítését és korszerűsítését, fejlesztik a személyzetet, szélesítik, egységesítik a szortimentet. Egyértelműen további növekedést várnak 2020-re, amely várhatóan a tavalyi évhez képest valamelyest mérsékeltebb lesz.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!