Az európai áruforgalomban nő a vasút iránti igény, mert miután számos határon szigorították az ellenőrzést, a kamionok menetideje kiszámíthatatlanná vált, a tehervonatok viszont folyamatosan közlekedhetnek - mondta a Világgazdaságnak Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria (RCH) elnöke.


Megváltozott a megbízások összetétele is, főleg a leállt autóiparral és építkezésekkel összefüggő áru és nyersanyag volumene esett, továbbá áprilisban ötödével csökkenhet az üzemanyag-forgalom is, ami szintén kihatással lehet a vasúti fuvarozásra. Eközben megugrott a lakossági ellátást kiszolgáló, eddig kamionokkal kielégített szállítási igény, továbbá az agrárium is a vasúttól várja a gabonaexport és a szójaimport egy részének lebonyolítását a közúti korlátozások miatt - fejtette ki az elnök a lap csütörtöki számában.

Azt is elmondta, hogy a napokban elindult Kínából a járvány utáni első kontinentális vonat, amely Ukrajnán és Záhonyon keresztül érkezik a budapesti Rail Cargo Terminal - BILK-re konténerekkel megrakottan.

Hozzátette: az RCH arra számít, hogy mivel újra működnek a kínai gyárak és kikötők, útnak indítják a hajókat is Európa felé az Ázsiában rekedt konténerekkel, és visszaerősödhet az európai export. Áprilisban életre kelhet a tengeri konténerforgalom, sőt ezen a téren a nyáron nagyobb mennyiségi felfutás várható a korábbi kiesés miatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!