Varga Judit exférje csütörtök reggeli posztja végén azonnali hatállyal távozásra szólította fel Polt Péter legfőbb ügyészt, akinek szerinte legalább a látszatra ügyelnie kellene.


Távozásra szólította fel Magyar Péter a közösségi oldalán Polt Péter legfőbb ügyészt. Varga Judit exférje csütörtök reggeli posztjában azt írja, hogy tanúként szeretnék meghallgatni egy korrupciós bűncselekménnyel összefüggésben és feljelentés elmulasztása miatt.

„Tegnap felhívott a Központi Nyomozó Ügyészség egyik ügyésze és jelezte, hogy meg kívánnak hallgatni (egyelőre tanúként) egy korrupciós bűncselekmény kapcsán, feljelentés elmulasztása miatt. Elmondta, hogy múlt hét végén adták postára az idézést a mai napra és mivel úgy látják, hogy még nem vettem át a postai küldeményüket (3 nap után…), ezért tegnap már személyesen küldtek ki egy ügyészt, hogy kézbesítse számomra az idézést, de sajnos nem találtak otthon” - olvasható Magyar posztjában.

„Mikor rákérdeztem, hogy mire ez a nagy sietség és jellemző-e, hogy egy nyomozás során olyan időpontra küldenek ki idézést, hogy szinte esély se legyen a normál kézbesítési szabályok szerint átvenni azt és hogy más ügyben is szoktak-e az idézés postára adását követően három munkanappal ügyészt küldeni a tanúként idézni kívánt állampolgár házához, nem kaptam megnyugtató választ.”

Az írás végén Magyar Péter üzen a legfőbb ügyésznek:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!