A cég szerint az elektromos közlekedésben van a jövő és a gazdasági lehetőség.


Másik autómárkával foglalkozik ezentúl a Schiller – az Opel helyett a kínai BYD márka kereskedelmével folytatják. A Schiller Autó Család Zrt. megállapodást kötött új partnerével, amely erősíteni akarja a jelenlétét a magyar piacon – írja a Telex.

A Schiller-csoport így már a harmadik magyarországi partnere a kínai vállalatnak, amely tavaly indította a forgalmazást a Duna Autóval és a Wallis Motorral.

– írja Schiller Autó. A cég azonban továbbra is vállalja az Opelek szervízelését és értékesít Toyota, Lexus, Skoda és Fiat, Audi és Volkswagen személyautókat is.

A cég megjegyzi, hogy ők a BYD-ben és az elektromos közlekedésben látják az autószektor egyik lehetséges jövőjét és a gazdasági perspektívát.

A BYD a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója már, és a tisztán elektromos, valamint a plug-in hibrid járművek fejlesztésére összpontosítanak.

Az első európai autógyárukat Szeged mellett építenék fel. A pontos időpontot, a projekt nagyságát sem tudni, de annyit elárultak, hogy a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz. A magyar kormány pedig támogatást is ad a beruházáshoz.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!