A BYD épp most taszítja le Elon Musk cégét az elektromos autók elsőszámú értékesítőjének trónjáról. A kínai márka ma már többet ér, mint a Porsche, az Audi, a Mercedes vagy a BMW. Az első európai autógyárukért európai országok sora verseng.


Széles mosollyal, a hüvelykujját felfelé mutatva állt Orbán Viktor egy kínai üzletember, Vang Csuan-fu mellett legutóbbi kínai látogatásakor. A fotó a BYD autógyárában készült Sencsenben. A miniszterelnök közelről is megnézte a kínai autóipar legnagyobb reménységének tartott cég csúcskategóriás autóit, és személyesen tárgyalt a vállalat alapító-elnökével.

Nem sokkal később a G7 külgazdasági forrásokra hivatkozva már arról írt, hogy terítéken van egy kínai autógyár lehetséges magyarországi építése, és a jelek a világ legnagyobb elektromos autógyártójára, a BYD-ra utalnak.

A Build Your Dreams, vagyis a "Valósítsd meg álmaid" angol szavak kezdőbetűiből elnevezett autómárkát ma már egyértelműen a Tesla legnagyobb versenytársaként emlegeti a világsajtó. A BYD-ról már korábban is a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójaként írtak, ez azonban a közelmúltig csak akkor volt igaz, ha ebbe a kategóriába soroljuk a hibrid járműveket is.

67 százalékos növekedést produkálva 431 ezer ilyen kocsit értékesítettek, miközben a Tesla 27 százalékos növekedéssel 435 ezret. Ha pedig nemcsak az elektromos autókat vesszük figyelembe, az eladások alapján a kínai cég idén augusztusra a Toyota, a Volkswagen és a Honda után a világ negyedik legnagyobb autógyártója lett.

95,2 milliárdos értékével a vállalat jelenleg a Tesla és a Toyota után a világ harmadik legértékesebb autógyártója, olyan márkákat előzve meg, mint a Porsche, az Audi, a Mercedes vagy a BMW. (Igaz, a Tesla még jóval előttük jár, 627 milliárd dolláros piaci kapitalizációjával.)

Világszerte 290 ezer alkalmazottuk van. Ráadásul nemcsak az autógyártásban erősek, a CATL után a BYD a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója. A Portfolio nemes egyszerűséggel az autóipar új királyának titulálta a céget.

Nem csoda, hogy számos európai ország reménykedve olvasta a Financial Times márciusi tudósítását arról, hogy a Brexit miatt az első európai autógyárukat mégsem Nagy Britanniában építik fel. A nemzetközi gazdasági lap akkor arról írt, hogy öt lehetséges célországot vizsgálnak: Németországot, Franciaországot, Spanyolországot, Lengyelországot és Magyarországot. Akár két európai gyár építésébe is belevágnának, amelyekben már 2015-ben megindulna a gyártás. A cél pedig az, hogy 2030-ra a három legnagyobb európai szereplő közé kerüljenek.

A New York Times szerint ez nem is lehetetlen: idézik az UBS bank prognózisát, ami szerint a kínai autógyártók a globális autópiac harmadát fogják uralni az évtized végére.

A Financial Times márciusban arról írt, hogy az első európai BYD gyár helyéről még idén dönthetnek.

A lehetséges magyar helyszínek közül Szegedet említette eddig legtöbbször a sajtó. A Népszava szerint minden idők legnagyobb magyarországi beruházása valósulhatna meg a városban, ahol 300 hektáron ötmilliárd eurós gyárat építene a BYD. Az azonban egyelőre még nem teljesen világos, hogy elektromos buszokat vagy pedig autókat gyártanának ott, esetleg mindkettőt.

Egy kisebb elektromos buszgyára egyébként már van a kínai vállalatnak, méghozzá Komáromban. Júniusban pedig arról beszélt Szijjártó Péter, hogy tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesít a BYD Fóton, ami ellen a helyi civilek folyamatosan tiltakoznak, és perre is vitték az ügyet.

Szegeden is komoly ellenállás bontakozott ki, amikor elkezdődött a gigantikus beruházáshoz szükséges földek kisajátítása, és elterjedt, hogy akkumlátorgyártó üzem települne a területre. Ezt Botka László polgármester azonnal cáfolta, azonban a 24.hu úgy tudja, hogy egy kisebb, 50 hektáros részen mégis lehet akkumlátorgyártás is a leendő telepen.

Kínában épp az árral előzték meg fő versenytársaikat, a Teslát, a Niot és az XPenget.

A kínai elektromosautó gyártók sikerének egyik titka a jelentős állami támogatás, amivel a kínai kormány a szektor fejlődését egyengeti. A New York Times szerint az elmúlt években a kínai cégek a brutális veszteségeket is bevállalták, hogy a technológiában az élre törjenek.

A Tesla egy másik kínai versenytársa, a Nio például 11 ezer embert alkalmaz kutatási-fejlesztési területen, de csupán 8 ezer autót adott el havonta idén április és június között.

A robotizálásba a cég olyan hatalmas összegeket fektet, hogy az egyik gyárában mindössze harminc technikus dolgozik, és évente 300 ezer elektromosautó motort állítanak elő. A Nio 350 dollárért kínál kiterjesztett valóság szemüveget az autóiba, és már bemutatta azt a mobiltelefont is, amely képes kapcsolatba lépni a jármű önvezető rendszerével.

Ez a lenyűgöző fejlesztés azonban a Nio esetében egyelőre nem jár profittal: 835 millió dolláros veszteségük keletkezett a második negyedévben, ez azt jelenti, hogy minden eladott kocsira 35 ezer dollárnyi (12,7 millió forintnyi) veszteség jutott.

Új összetételű akkumulátorokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik nagy távolságok megtételét jóval kedvezőbb áron. Kína ugyancsak az élen jár az elektromos motorok gyártásában, és olyan nagy hatékonyságú rendszerek tervezésében, amelyek összekötik az akkumulátort és a motort.

Mindez egyre növekvő fenyegetést jelent az európai és amerikai autógyártókra nézve. Az elmúlt három évben a kínai elektromosautó export 851 százalékkal bővült, és ennek nagy része Európába irányult.Az Európai Unió nemrégiben vizsgálatot indított annak feltárására, hogy a kínai gyártók részesültek-e kormányzati támogatásban. A vizsgálat végén az Unió kereskedelmi korlátozásokat vezethet be, például behozatali vámot vethet ki a Kínából érkező elektromos autókra.

A Nioval szemben a BYD már nem is szorul rá a kínai állam segítségére sem a terjeszkedéshez. Az idei harmadik negyedéven 1,4 milliárd dollár nyereségük volt, ami 82%-os növekedés a tavalyi eredményeikhez képest. Az egész éves nyereségük pedig megközelítheti a 4 milliárd dollárt.

A cég a gyárépítési tervei mellett egyébként kínai hajógyárakkal saját szállítóhajókat is építtet: megrendelték a valaha készült legnagyobb óceáni autószállító hajót, nem is egyet, hanem egy egész flottát belőle.

Hogy Magyarországot mennyire kiemelten kezelik, azt jól bizonyítja, hogy nemsokára három modelljükkel is megjelennek a magyar piacon. A Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit nemsokára bemutatótermet, ahol az autók megvásárolhatóak lesznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!