A Katasztrófavédelem közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott. A jármű ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.
Korábban írtunk róla, hogy szörnyű baleset történt szerda reggel a Seregélyest és Sárosdot összekötő út 38-as kilométerénél. A jármű hajnalban oldalával az árokba csapódott. A balesetben egy ember meghalt, huszonnégyen megsérültek, közülük egy ember súlyosan.
Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett, és már nem lehetett rajta segíteni.
– tette hozzá a szóvivő.
– mondta Győrfi Pál, jelezve: a mentést a rossz látási viszonyok és a zuhogó eső is nehezítette.
A Katasztrófavédelem korábbi közlése szerint az autóbusz oldalával az árokba csapódott; ötven utasa közül harmincan ki tudtak szállni a járműből, a többieket a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.
(via MTI)