Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap 4 óra 55 perckor az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalon, Szabadbattyán térségében, ahol egy magyar rendszámú busz az oldalára borult.

MTI/Mihádák Zoltán MTI/Mihádák Zoltán

Az elsődleges adatok arról szóltak, hogy a helyszínen nyolc ember az életét vesztette, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek.

Később Győrfi Pál arról tájékoztatott, hogy a balesetben nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben. Az M1 információi szerint a balesetben a busz vezetője is életét vesztette. 17 Fejér megyei és a környező megyékből küldött egység vett részt a mentésben, a sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba.

Győrfi az ATV Híradónak később arról számolt be, hogy az elhunytak, illetve a súlyos sérültek között nem volt gyermek, viszont két tizenéves gyermek könnyebben megsérült a balesetben.

Információnk szerint a turistabusz Horvátországból tartott hazafelé. A Telex úgy tudja, hogy az utasok nagy része székesfehérvári és budapesti.

MTI/Mihádák ZoltánSzabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta:

a busz átszakította a szalagkorlátot és az autópálya felüljárója hídpillérének ütközött.

A buszon több mint ötvenen utaztak, a székesfehérvári hivatásos és a sárszentmihályi önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két irányból, a jármű eleje és hátulja felől kezdték meg az utasok kimentését. A mentésről ebben a cikkünkben láthatnak egy videót.

A tűzoltóknak több ülést, valamint a mennyezetre felfüggesztetett monitorokat is el kellett távolítaniuk, hogy hozzáférjenek a sérültekhez. Tizennégy utast a tűzoltók mentettek ki, a többiek saját erejükből hagyták el a buszt. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset miatt lezárták a sztráda főváros felé oldalát. A forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál leterelik a 7-es út felé, ahonnan a 63-as úti csomópontnál lehet visszatérni az M7-es autópályára.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester bejegyzésében arról ír, hogy a buszbaleset sérültjeit a Szent György Kórházba szállították. A polgármester hozzátette, hogy

az önkormányzat minden tőle telhető segítséget felajánlott, ha szükséges, akkor szállást is biztosítunk a kórházi kezelést nem igénylő túlélők számára. Székesfehérvár minden polgára nevében őszinte részvétemet nyilvánítom az elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánok!

Orbán Viktor Facebook-oldalán üzent a balesetet követően. A miniszterelnök azt írta:

Őszinte részvétem a buszbalesetben elhunyt áldozatok családjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánok. Vigyázzunk egymásra az utakon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!