A Tizennyolc című számot, illetve a hozzá készített animációs klipet nálunk hallgathatod és nézheted meg először.


Az idén 30 éves Hangácsi Márton első nagyobb sikere a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díjának megnyerése volt 2012-ben, ami után országszerte egyre több helyen kezdett koncertezni, és saját dalainak száma is egyre nőtt.

Kis ideig párhuzamosan lépett fel egyedül és zenekarral, immár több mint 5 éve viszont csak szólóprodukciójára koncentrál, amit looper pedállal turbózott fel, így egymaga képes teljes zenekari hangzást létrehozni.

Első nagylemeze 2017 tavaszán jelent meg, és a tervek szerint ősszel érkezik a folytatás, aminek első beharangozóját az alábbiakban lehet először meghallgatni. A Tizennyolc című szám egy átlagos magyar fiatal életéről, annak nehézségeiről szól. Az animált videó főszereplője egy női karakter, akinek mindennapjait egy videojátékon keresztül látjuk.

A főhős élete két világban zajlik: az egyikben dolgozik, gyűjti az érméket, és mikor senki nem játszik vele, éli az életét.

A klipet Barkóczi Noémi készítette.

A szövegről, ami hosszú idő után az első magyar nyelvű szerzeménye, Marci a következőket mondta:

"A magyar nyelv általában nem választás kérdése nálam. Ritka, hogy olyan magyar nyelvű szöveget tudok írni, ami tetszik, és a zene is illeszkedik hozzá. Sok idő után ennél a dalnál találtam meg ezt az összhangot. A dalszerzés folyamata angolul és magyarul is ugyanolyan, ilyen szinten nem változtat a folyamatokon a magyar nyelv. Ahogy nálam általában ez lenni szokott, a szöveg nem túl vidám témáját egy kevésbé komor zene ellensúlyozza."

A dalt egyébként már tavaly őszre tervezte kihozni egy más koncepciójú klippel, de ezt akkor végül nem tudta összehozni, így újragondolva jelenik most meg. Az őszre tervezett második albumról még egy single várható nyáron, Szederrel kollaborálva.

Következő koncert: május 23. Dürer Kert



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!